Két hetes vízihullát húztak ki a Dunából Szigetszentmiklósnál
Egy 60-70 év körüli, nem azonosított férfi holttestét húzták ki a Dunából a szigetszentmiklósi Rév sor közelében; a haláleset körülményeit vizsgálják - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
A szóvivő elmondta: a rendőrségre péntek délután érkezett bejelentés arról, hogy holttestet látnak a szigetszentmiklósi üdülősor mellett a Dunában. A helyi tűzoltók partra hozták az élettelen testet, amely az első orvosi vizsgálat szerint körülbelül két hete kerülhetett a vízbe.
A vizsgálat kizárta az idegenkezűséget, így a halál okát és körülményeit közigazgatási eljárásban kell kideríteni - tette hozzá a szóvivő.