Minden társasházba kerülne szelektív kuka
Egész Budapesten úgynevezett házhoz menő szelektív hulladékgyűjtési rendszert alakítana ki a főváros. Az erről szóló uniós projekt benyújtásáról szerdán 27 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett döntött a Fővárosi Közgyűlés.
Szűcs Panni tájékoztatása szerint ezt szeretnék kiterjeszteni az egész fővárosra, 2011 és 2013 között 15 milliárd forint uniós támogatásból valósítanák meg. Jelezte: ahol probléma az, hogy több kukát kellene kihelyezni, ott megmarad a szigetes rendszer. A nagyjából 1000 hulladékgyűjtő sziget száma viszont csökken, és az igényekhez alakítva más helyekre költözik - mondta a szóvivő.
Arra is kitért, hogy 2016-ig, illetve 2020-ig több, a hulladék feldolgozására, újrahasznosítására vonatkozó uniós irányelvet kell teljesítenie a fővárosnak, és ezt csak úgy tudja megtenni, ha időben elkezdi a szelektív gyűjtést. Az uniós pályázaton a fővárosi önkormányzat a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. bevonásával indul.