2011. szeptember. 23. 19:59 hvg.hu Utolsó frissítés: 2011. szeptember. 23. 19:57 Itthon

Újra belvíztől tartanak Újfehértón

Már most rettegnek a téltől az újfehértóiak, akiknek rossz emlékei vannak a belvizes időszakról. Elkezdődött a védművek kiépítése, de a polgármester szerint még további intézkedések kellenek ahhoz, hogy a tavalyi súlyos helyzet ne ismétlődjön meg.

Újfehértó környékén továbbra is magas a talajvíz szintje. A helyi gazdák több ezer hektár földet nem tudnak évek óta használni, szántók, legelők, kaszálók váltak gyakorlatilag víztározóvá, illetve vízinövényekkel tarkított mocsárrá.

A helyi takarmánytermesztés összeomlott, a gazdák kénytelenek mástól vásárolni állataik számára az eleséget, ami jelentős plusz kiadással jár, valamint az egyéb, veteményes területeken is komoly károk keletkeztek.

Nagy Sándor polgármester a védekezésről elmondta: első ütemben elkészült az a rekonstrukciós munka, amely jelentősen segíti majd a belvíz elfolyását. Emellett konkrét előkészületek vannak a hajdúhadházi csatorna Újfehértót elkerülő szakaszának kiépítésére.

Rendkívül sok bosszúságot okoz azonban az Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kisvárosnak, hogy Nyíregyháza térségében zajlik a 8-as főcsatorna rekonstrukciója, ami miatt hónapok óta „Újfehértóra van zárva a víz”. Hiába nem esett több, mint egy hónapja egy csepp eső sem Újfehértón, a talajvízszint nem csökkent lényegesen.

Nagy Sándor szerint a megoldás az lenne – amin már dolgozik az önkormányzat –, hogy egy újabb belvizes pályázat benyújtásával fel lehetne számolni azt a kilenc-tíz kritikus gócpontot, amelyek miatt folyamatosan védekezni kellett az elmúlt időszakban – idézi a hirado.hu a Kossuth Rádió tudósítását.

Hirdetés
hvg360 Nemes Nikolett 2025. május. 04. 19:30

Radnay Csilla: Amikor bajszos, hatvanas, pocakos gőg kezd el üvölteni körülöttem, arra nagyon érzékenyen reagálok

Bizonyos körökben a #metoo mozgalom javított a női alkotók helyzetén, közben azonban olyan politikai elit ül a fejünkön, ahol feleségek esnek át vak komondorokon, és a kiindulópont még mindig az, hogy férfinak lenni felsőbbrendű helyzet – mondja Radnay Csilla színésznő. Miért mindennapi társa a halál gondolata, és mikor érzett akkora kiégést, hogy csaknem elhagyta a pályát? Mit kezd szakmája megosztottságával? Erről is beszélgettünk a színésznővel a nemrég bemutatott, Védőháló című darab kapcsán, amely egy öngyilkosság történetét dolgozza fel.