Itthon MTI 2011. szeptember. 20. 15:26

Új nyomozócsoport vadászik az uzsorásokra

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) egy 12 főből álló külön nyomozócsoportot állított fel az uzsora-bűncselekmények felderítésére, emellett az ország hat régiójában megerősítik a rendőri erőket - mondta Garamvölgyi László szóvivő.

A több évtizedes nyomozói tapasztalattal rendelkező rendőrökből álló csoport az országos rendőrfőkapitány döntésére, az ORFK bűnügyi főigazgatóságán belül jött létre, és hétfőn már meg is kezdte munkáját. Feladata, hogy a különösen súlyos, sorozatjellegű uzsoraügyeket központi hatáskörbe vonja, a különféle szerveknél vagy megyei hatáskörben folyó ügyeket összehangolja, segítse - tette hozzá Garamvölgyi László.

Az ORFK szóvivője azt is elmondta, hogy Kiskunhalason szeptember végéig, majd még ez évben Pécsett is felállítják a Készenléti Rendőrséghez tartozó 165 főből álló bevetési osztályt. A Miskolcon, Nyírbátorban, Győrben és Szombathelyen már felállított csoport jelenléte is segíti majd az uzsora-bűncselekmények felderítését és a prevenciót.

Stiller Ákos

Garamvölgyi László szerint az ország 15 megyéjében és a fővárosban jelenleg 220 eljárás folyik uzsora-bűncselekmények miatt, közülük 134-et már befejezett a rendőrség, 52 ember ellen alkalmaznak különféle, személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedéseket. Az ORFK szóvivője szerint a média híradásainak köszönhetően a sértettek bátrabban mernek feljelentést tenni, így hetente sikerül elfogni egy-egy gyanúsítottat.

A dandártábornok megjegyezte: önmagában az uzsora-bűncselekményt a törvény öt évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatja, de ehhez a bűncselekményhez sokszor más cselekmény, önbíráskodás, zsarolás, testi sértés is társul. Arra a kérdésre, hogy mit tud tenni a rendőrség annak érdekében, hogy a sértett később ne vonja vissza vallomását, feljelentését, a szóvivő azt mondta: a tanú védelmére eddig is volt lehetőség, amelyet a rendőrségi törvény biztosított, és ha a büntető törvénykönyv módosítása életbe lép, a büntetőjogi védelmük is fokozottabb lesz. A fő hibát abban látja, a sértettek nincsenek tisztában a jogaikkal. Megjegyezte: korlátlanul enyhíthető lesz annak a büntetése, aki vallomást tesz és együttműködik, mielőtt a hatóság tudomást szerez az uzsora-bűncselekmény elkövetéséről.

A Magyar Nemzet keddi számában írt a külön nyomozócsoport felállításáról.

Hirdetés
Címkék
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.