Kemény tárgyalásokra számíthat Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár, aki ma délután háromtól hatig tárgyal a magyar felsőoktatás képviselőivel az államilag finanszírozott keretszámokról. A tanácskozás egyik résztvevője abban bízik, hogy jelentősen változtatnak a tárca elképzelésein.
„Leülünk, Hoffmann Rózsa kedves hangon közli, hogy mennyire örül, hogy eljöttünk, és találkozhat velünk, majd elmondja, hogy nincsenek könnyű helyzetben, de így is a lehető legjobb megoldásra törekedtek, és konstruktív hozzáállást kér, majd nemsokára beszólnak neki, hogy egy delegáció várja, mire elnézést kér, és távozik, mi meg ott maradunk szegény Dux Lacival (Dux László felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár - a szerk.), aki órákon át próbálja állni a dühös hozzászólásokat” – egy hasonló egyeztetéseken rendszeresen részt vevő forrásunk így érzékeltette, milyen légkör várható az oktatási államtitkárság és a rektorok közötti ma délutáni egyeztetésen.
A Magyar Rektori Konferencia, a Doktoranduszok Országos Szövetsége, a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete, valamint a Hallgatói Önkormányzatok Országos Szövetsége információink szerint egyként utasítja el az államtitkárság által megállapított keretszámokat – melyek ugyanakkor még csak tervezet formájában léteznek. Ezeket a múlt hét végén ismerhették meg a rektorok, de a hvg.hu-nak vasárnap a Fideszben még azt nyilatkozták, hogy három elképzelés is az asztalon van, ezek közül a „legdurvábbat” sikerült szétküldeni az egyetemekre, főiskolákra. A keretszámokról egyébként külön kormányrendelet készül, de maga a felsőoktatási törvénytervezet is elég dutva, eszerint például akár főiskolává minősíthetnék vissza a Corvinus Egyetemet.
Nem szikével, baltával
Az Origo birtokába jutott dokumentum szerint drasztikusan vágnák vissza az államilag támogatott keretszámokat, a jogász, közgazdász képzésből például teljesen kivonulna az állam.
Már idézett forrásunk szerint erre senki nem volt felkészülve, a mai találkozó szereplői egyaránt döbbenettel fogadták a tervezetet, és abban bíznak, hogy ez csak az államtitkárság magánakciója, a kormány végül egy sokkal konszolidáltabb változatot fogad majd el. Az biztos ugyanakkor, hogy ebben a kérdésben nincs alapvető eltérés a KDNP-s oktatási államtitkár és a Fidesz között, legalábbis a hvg.hu-nak adott interjújában Pokorni Zoltán, a Fidesz oktatási kabinetjének vezetője is arról beszélt, hogy gazdasági kényszer az állami források csökkentése – még ha egyébként a Nefmi felsőoktatási törvényhez csatolt belső elemzése is úgy fogalmaz, hogy ez a munkanélküliség növekedéséhez és az elvándorlás erősödéséhez vezet majd.
Forrásunk mindenesetre biztos benne, hogy ebben a formában nem fognak rábólintani a találkozó résztvevői a tervezett keretszámokra. „Dux László lesz majd a pajzs, neki kell Hoffmann helyett majd a reakciókat a kormány felé közvetítenie, nem lesz hálás szerep” – mondta, hozzátéve, hogy a találkozó résztvevői egymás között is egyeztetni fognak majd, és keresik a közös fellépés lehetőségét a Nefmi korlátozási törekvéseivel szemben.