Viszik a szlovákok a magyar borszőlőt
Valamivel jobban fizetnek a felvásárlók a szőlőért, mint tavaly, ez derül ki a boglári borvidéken eddig leszedett fajták áraiból. A tavalyi siralmas termés miatt leapadt készletek arra késztették a felvásárlókat, hogy mélyebben a zsebükbe nyúljanak, látszólag nagyobb szükségük van a szőlőre - írja a sonline.hu.
"A legnagyobb felvásárló, a BB-t tulajdonló Törley az idén a borvidéki termés negyven százalékát veszi meg várhatóan, ezen kívül a megszokott két nagyobb, badacsonyi illetve tolnai cég van jelen, mellettük pedig cseh és szlovák felvásárlók, valamint néhány egyéb cég vesz még a dél-balatoni termésből" - mondta Mészáros Lászlóné, a borvidéki hegyközségi tanács titkára a sonline.hu-nak.
A szüret eddigi tapasztalatai szerint a Törley és a többi felvásárló áraiban a szedés kezdetekor mutatkozott nagyobb különbség, akkor ugyanis 25-35 százalékos eltérés is előfordult a borvidéken kívüli cégek javára. Azóta viszont ők is „visszavettek”. Jelenleg 10-12 százalékkal adnak többet a boralapanyagért, mint a helyiek, akiknek javára viszont a biztos és tartós igény, a kedvező fizetési határidő írható a szerződések miatt.
A szüret az idén egy-két héttel előbb fejeződik be a szokottnál a korábbi érésnek köszönhetően.