Itthon ATV 2011. szeptember. 14. 19:56

Gyurcsány mentelmi joga: Schiffer szerint "nem ez volt a céljuk"

Amikor az LMP megtette a feljelentést Gyurcsány Ferenc ellen, nem sejtette, hogy három évig vár a Fidesz arra, hogy bilincset lengessen szocialista politikusok feje felett – mondta a párt frakcióvezetője az ATV-ben.

Schiffer András az ATV-ben azt mondta: csalódottak, mert nem ez volt a céljuk. A politikus hozzátette: akkor is igennel szavaztak volna az LMP képviselői Gyurcsány Ferenc mentelmi jogának felfüggesztésére, ha más tesz feljelentést.

Az LMP ugyanis minden olyan képviselő mentelmi jogának a felfüggesztését támogatja, akinél felmerül a hivatali hatalommal való visszaélés, így Meggyes Tamás, Esztergom korábbi polgármesterének mentelmi jogát is felfüggesztené a párt.

Kattintson, nézze meg képes összefoglalónkat!
Stiller Ákos

Mint arról beszámoltunk: 306 igen, 52 nem ellenében felfüggesztette Gyurcsány Ferenc mentelmi jogát az Országgyűlés hétfő késő este. A volt kormányfő azt mondta, koncepciós per zajlik ellene. "Az ügyészség valótlant állít, hazudik. Amit mond, amit megküldött az Országgyűlésnek, a gyanúsításnak egyetlenegy szava nem helytálló" - mondta beszédében, mielőtt mentelmi jogáról szavaztak volna a képviselők.

Gyurcsány Ferencet hivatali visszaéléssel gyanúsítaná meg az ügyészség a sukorói kaszinóberuházással összefüggésben, ezért kérte mentelmi jogának felfüggesztését. A szocialista bizottsági tagok ellenszavazata mellett ezt javasolta az Országgyűlésnek a parlament mentelmi bizottsága is.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.