2011. szeptember. 14. 08:35 delmagyar.hu Utolsó frissítés: 2011. szeptember. 14. 09:21 Itthon

Megakadt a hódmezővásárhelyi ökoraklapüzem építése

Félbeszakadt a hódmezővásárhelyi ökoraklapüzem építése, amelyhez 88 millió forint támogatást nyújt az unió. Még a fölöslegesnek ítélt épületek bontását és a megkezdett csatornázást sem fejezték be a helyszínen.

Embermagasságban verte fel a gyom az egykori cipőgyár területét, ahová az üzemet tervezte az ingatlant 2007-ben megvásárló, Szentendrén bejegyzett Mediterránt Investment Zrt. A cég korábbi elképzelései szerint jövőre 5-6 dolgozóval kezdené meg termelését a kisüzem.

Az építkezéshez és a meglévő épületek átalakításához, bontásához szükséges engedélyeket a vállalat már tavaly megkapta. A termelés szempontjából fölöslegesnek ítélt épületek bontását és a csatornázást idén tavasszal elkezdték, ám a munkálatok a nyár elején váratlanul be is fejeződtek. A kiásott gödrök nyitva maradtak, az egyes épületekből hiányoznak a nyílászárók, néhány melléképületet teljesen elbontottak, majd megállt a munka. Azóta nincs mozgás a területen – olvasható a Délvilág cikkében.

A lap napokon át kereste a Mediterrán Investment Zrt. illetékeseit, de nem érték el őket.

Hirdetés
Itthon hvg.hu 2025. január. 09. 14:00

Szabó Andrea szociológus a Fülkében: Magyar Péter nem érte el a Fidesz magszavazóit, stabil a tábor

Videóra vált podcatsunk, a Fülke. A hangban követne bennünket, az a megszokott streamingfelületeken továbbra is megtalál minket, de most már a YouTube-on videóban is kint lesznek adásaink. Az új évad első részében Szabó Andrea szociológust kérdezte a Rogánt ért amerikai szankciókról, a Fidesz fiatalokat célzó stratégiájáról és többek között Magyar Péter dilemmáiról Kacskovics Mihály Béla.