Itthon MTI 2011. szeptember. 12. 15:16

"Aljas politikai koncepciós per" – nem szavazza meg Gyurcsány mentelmi jogának felfüggesztését az MSZP

Az MSZP képviselői nemmel szavaznak Gyurcsány Ferenc mentelmi jogának felfüggesztésére, a kötelező döntés alól csak a volt miniszterelnök kapott felmentést – ismertette a szocialista képviselőcsoport hétfői ülése után Mesterházy Attila, hozzátéve, hogy erről egyhangúlag határoztak.

Az MSZP elnök-frakcióvezetője újságíróknak azt mondta: nem adják támogatásukat egy "aljas politikai koncepciós per megindításához". Véleménye szerint a Fidesz-kormány nem tudja betartani az ígéreteit, és annak érdekében, hogy erről elterelje a figyelmet, nem riad vissza a "leszámolástól", "a koncepciós perektől" és attól sem, hogy politikai nyomás alá helyezi az ügyészséget.

Hozzátette, a szocialista frakció tiszteletben tartja, hogy Gyurcsány Ferenc a mentelmi jogának felfüggesztését kéri, megítélésük szerint azonban azzal fejezhetik legjobban a szolidaritásukat, ha nem szavazzák meg a mentelmi bizottság indítványát. Gyurcsány Ferenc mentelmi jogának megvonásáról hétfőn vita nélkül, a jelen lévő képviselők kétharmadának voksával dönt az Országgyűlés. Felszólalhat viszont a határozathozatal előtt a volt kormányfő, aki vélhetően élni fog a lehetőséggel.

Gyurcsány Ferencet hivatali visszaéléssel gyanúsítaná meg az ügyészség a sukorói kaszinóberuházással összefüggésben, ezért kérte mentelmi jogának felfüggesztését. A szocialista testületi tagok ellenszavazata mellett ezt javasolta az Országgyűlésnek a parlament mentelmi bizottsága is.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.