Itthon HavariaPress 2011. szeptember. 12. 15:39

Hat év börtönre ítélték első fokon Damu Rolandot

Bűnösnek találta a Pesti Központi Kerületi Bíróság Damu Rolandot a nemi erőszak, személyi szabadság korlátozása és egy rendbeli súlyos testi sértés vádjában hétfőn.

A színész hat év letöltendő börtönbüntetést kapott. Emellett a bíróság kötelezte az 1,2 milliós perköltség megfizetésére is, valamint hat évre a közügyektől is eltiltották.

A bíróság az ítélet indoklásában hangsúlyozta, hogy a sértett csak néhány részletben mondott mást, mint a nyomozati vallomása, így vallomásai következetesnek mondhatóak. Palácsik Tímea vallomásait a pártatlan tanúk is alátámasztották, ráadásul az orvosi látleletek is megerősítették a sértett kijelentéseit. Így az ítélet ténymegállapításai elsősorban a sértett vallomásain alapul, mert a bíróság szerint Palácsik szavahihetősége nem dőlt meg a tárgyalások során. A vádlott előélete miatt és enyhítő körülmények hiányában a középmérték alkalmazásával ítélték el súlyos letöltendő börtönbüntetésre.

Az ítélet nem jogerős, az ügyész súlyosítás, Damu és védője felmentés miatt fellebbezést nyújtott be.

A 36 éves Damu Rolandot 2010. november 18-án vette őrizetbe a rendőrség erőszakos közösülés gyanúja miatt, majd két nappal később az elsőfokú bíróság előzetes letartóztatásba helyezte.

A vád szerint Damu Roland 2008 szeptemberétől 2010 októberéig – kisebb-nagyobb megszakításokkal – élettársi közösségben élt a sértettel, és rendszeresen alakult ki köztük tettlegességig fajuló konfliktus. Egy ízben, 2009 nyarán egy szállodai szobában szóváltás után a férfi ököllel arcul ütötte élettársát, emiatt a nő bal szeme bevérzett.

MTI / Marjai János

A vádirat azt is tartalmazza, hogy egy másik esetben, 2010 őszén a vádlott korábbi viszonyuk helyreállításának reményében találkozott a sértettel, a vita azonban elfajult, és a férfi folyamatosan ütlegelte, rugdosta volt élettársát. A nő megpróbált ellenállni, de a vádlott – folytatva a bántalmazást – közösült vele. A sértett a lakásból nem tudott elmenekülni, mert a férfi az ajtót kulcsra zárta, és a történtek után csak hosszas könyörgésre engedte el volt élettársát a lakásból. A bántalmazás következtében a sértett az arcán, a nyakán, a jobb felkarján, a bal bokáján, a jobb térdhajlatán és a hátán szenvedett el zúzódásos, bevérzéses sérüléseket. A 28 éves nőt mentők szállították kórházba, onnan értesítette a rendőrséget, és feljelentette volt barátját.

A hétfői, nem jogerős ítélet indokolásában Szabó Noémi tanácsvezető bíró súlyosító körülménynek értékelte,  hogy a vádlott nem tett beismerő vallomást. A bíró nem tudta enyhítő körülményként figyelembe venni, hogy Damu Rolandnak kiskorú gyermeke van, mert egy korábbi jogerős bírósági ítélet szerint nem fizette pontosan a tartásdíjat.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.