Megmenthette volna az öv a hétfői buszbaleset utasait
Bár kötelező a használata, egyetlen utas sem kötötte be a biztonsági övét azon a távolsági buszon, amely hétfő reggel fél hatkor borult fel a Nógrád megyei Jobbágyi közelében, miután egy szarvassal ütközött - írta keddi számában a Blikk.
A Blikk közlése szerint a járat Salgótarjánból indult Budapestre: az ilyen, autópályákon is haladó távolsági buszokon az üléseknél kis rajz jelzi, hogy az övek becsatolása kötelező, de erre élőszóban általában nem figyelmeztetik az utasokat.
A lap felidézi: 2006 óta az Európai Unió valamennyi tagországában kötelező a biztonsági öv használata minden járművön, azokon is, amelyeken kilencnél több ülőhely van, ám ez csak azokra vonatkozik, amelyek fel vannak szerelve övvel. Hozzátették: az uniós előírás ráadásul kizárólag azokra a buszokra érvényes, amelyek csak ülő utasokat szállítanak, a Volánbusz helyközi járatainak zömén azonban állva is lehet utazni - kivéve elvileg azokat, amelyek autópályán is haladnak, és expresszjáratnak számítanak.
Mint arról beszámoltunk: Nógrád megyében Szurdokpüspöki és Jobbágyi között egy Salgótarjánból Budapestre tartó menetrend szerinti autóbusz árokba borult hétfő reggel, egy ember meghalt, harmincan megsérültek.