Itthon MTI 2011. szeptember. 04. 14:53

Leváltaná Orbán „igazságtalan” adórendszerét az MSZP

Az MSZP szeretné, ha az Országgyűlés és a kormánypártok elfogadnák az MSZP-nek a többkulcsos adórendszerről és a tb-járulék csökkentéséről, illetve a devizahitelesek megsegítéséről szóló javaslatait - mondta vasárnapi, a fővárosi Orczy-kertben tartott sajtótájékoztatón Török Zsolt.

A szocialisták szóvivője közölte, hogy a többkulcsos, progresszív és igazságosabb adórendszer több pénzt hagyna az emberek zsebében. Másik elképzelésük szerint a tb-járulék csökkentése lehetőséget biztosítana az újabb munkahelyek megteremtésére, mert így olcsóbbá válna az élőmunka - tette hozzá.

Török emlékeztetett arra, hogy javaslatuk értelmében az első ütemben három, majd újabb két százalékkal kellene csökkenteni a tb-járulékot. Végül arra kérte a törvényalkotókat, hogy fogadják el a szocialistáknak a devizahitelesek megsegítésére készített kilencpontos javaslatcsomagját is.

Stiller Ákos

A sajtótájékoztatón a párt másik szóvivője, Kormos Kata arról beszélt, hogy a kormány "dilettáns" gazdaságpolitikájának következtében Magyarországot a többi európai államnál jobban sújtja a gazdasági válság. Számításai szerint a január elsejével bevezetett egykulcsos adórendszer miatt egy átlagember havonta 2200 forinttal keres kevesebbet.  Ez az év eleje óta személyenként átlagosan, 17600 forint kiesését jelenti - mondta, az iskolakezdésre utalva pedig hozzáfűzte, az összeg körülbelül egy első és egy hetedik osztályos gyermek tankönyvcsomagjainak az ára.

Kijelentette, hogy a devizahitelesek sem kaptak valódi segítséget az elmúlt időszakban, mert a tervezett eszközkezelő "még mindig csak egy ígéret", ráadásul a kormány javaslatai csak elodázzák a probléma megoldását.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?