Először mutatták volna be a Debreceni Virágkarnevál egyik virágkocsiját Ukrajnában, az ukrán vámtiszt azonban nem engedte át a kompozíciót a határon, mondván a járműnek nincsenek papírjai.
Évek óta hagyomány, hogy a Debreceni Virágkarnevál más városokba is ellátogat. A karnevál előtt rendre magyarországi településeken mutatnak be egy-egy virágkocsit. Először Budapesten és Balatonfüreden, azután Egerben és Pécsett, idén pedig Cegléden állították ki a kompozíciókat. Ahogy aztán Debrecenben véget ér a karnevál, a virágkocsik Nagyváradon is bemutatkoznak, idén összesen öt.
Vasárnap a tervek szerint egy új országba is eljutott volna a Debreceni Virágkarnevál, először mutattak volna be virágkocsit Ukrajnában. Ungváron Ukrajna függetlenné válásának 20. évfordulóját ünnepelték az emberek, erre az eseményre hívta meg az Ukrajnai Magyar Főkonzulátus az egyik debreceni virágkocsit, amely Kölcsey Ferencet idézte meg.
A kocsi azonban nem jutott el Ungvárra. A magyar-ukrán határig saját kerekein tette meg az utat, de nem sofőr vezette, hanem elvontatták odáig. A vontató járművet az Ukrajnai Magyar Főkonzulátus küldte Debrecenbe.
A határ magyar oldalán nem volt semmi gond, az egyik magas rangú ukrán vámtiszt viszont visszafordította a kocsit. Ezt azzal indokolta, hogy a virágkocsinak nincsenek papírjai, így nem engedheti be a „járművet” az országba.
A dehir.hu cikke szerint hiába kérlelték a tisztet a szervezők, visszavontatták végül Debrecenbe a kocsit, ami így oda-vissza 240 kilométert tett meg feleslegesen.