2011. augusztus. 29. 07:44 Blikk Utolsó frissítés: 2011. augusztus. 29. 10:29 Itthon

A bokorból figyelt a kislányát egy idegenre bízó asszony

Látta kislányát az újságokban, ezért végül önként feladta magát a rendőrségen O. Hajnalka, az édesanya, aki még szerdán hagyta egy vadidegennél hároméves kislányát, Krisztit - írja a Blikk.

Esztergomban szerda este egy fiatal pár csengetett be a Temesvári utca egyik lakásába, akik azt állították, hogy a velük lévő kislányt az utcán találták, ám amíg a lakók értesítették a hatóságokat, a pár eltűnt. A rendőrség közzétette a kislány fényképét, akiért végül a nagyszülei jelentkeztek.

A Blikk hétfői száma szerint szerint a kislány édesanyja, Hajnalka, aki magára hagyta gyermekét, korábban többször összeveszett szüleivel, akikkel egy fedél alatt élt. A vita a nő 18 éves párja miatt folyt, akit a szülők nem láttak szívesen a családban. A nő szerdán a 35-37 fokos forróságban ment el otthonról, és a gyereket is magával vitte. A Komárom-Esztergom megyei rendőrség szerint délutánra a kislány rettenetesen elfáradt, nyűgös volt és sírt, a pár pedig úgy gondolta, otthagyják valakinél a gyereket.

Az előzetes feltételezésekkel szemben az anyuka mégsem hagyta teljesen magára a kislányt, hanem miután segítséget kértek a Temesvári utcában, a bozótban elbújva figyelték, hogy a gyerek jó kezekbe került-e. A Blikk szerint a pár ezután tovább bolyongott a környéken és a környező falvakban, pénz és iratok nélkül. Pénteken az asszony a dorogi temetőnél virágárusként dolgozó barátnőjétől kért segítséget, aki a kislányáról szóló cikkeket is megmutatta neki. A nő megengedte barátnőjének, hogy értesítse a rendőrséget, majd megvárta a temetőnél a rendőröket. Kihallgatása több órán keresztül tartott, aztán elengedték.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.