Itthon hvg.hu 2011. augusztus. 24. 10:00

Videó: így harcol anyu és apu a Zöld Pardonért

A "Szülői tiltakozás a ZP bezárása ellen!" nevű Facebook-csoport többszáz embert várt a Zöld Pardonba kedd estére, végül csak egy osztálynyi szülő jelent meg. A hvg.hu a helyszínen járt és megkérdezte az anyukákat és apukákat, hogy a saját, vagy gyerekeik kikapcsolódását féltik-e. Kiderült: mindkettőt.

A Facebookon 268-an ígérték, de a kedd esti Zorall-koncert előtt jóval kevesebben - legfeljebb negyvenen - jelentek meg, hogy szülőként tiltakozzanak a Zöld Pardon bezárása ellen. Nagy Anita szervező a ZP színpadán olvasta fel a XI. kerület polgármesterének címzett nyílt levelét, melyben ecsetelte aggodalmait a szabadtéri kulturális intézmény bezárásával kapcsolatban. A lelkes anyuka kedd este 19 órára saját kezdeményezésére hívott össze egy szülői értekezletet az újbudai szórakozóhelyre, miután kiderült, hogy a kerület nem kívánja meghosszabbítani a Petőfi híd budai hídfőjénél található két szabadtéri mulatozó bérleti szerződését október 31-től.

A rendelkezés derült égből villámcsapásként érte a hely ügyvezetőjét, Kővári Zsuzsannát, pedig már tavaly is próbálta a kerület becsukatni a Zöld Pardont és a Café del Riót. Akkor Tarlós közbenjárására maradhatott helyén a két népszerű szórakozóhely, most az állítólagos lakossági bejelentések miatt - panasszal a zajszintre - újra a kipaterolás mellett döntött a kerületi polgármester, egy személyben, Kővári szerint képviselő-testületi vita nélkül.

Hirdetés
hvg360 Matalin Dóra 2025. május. 05. 19:30

Orosz Dénes: A Demjén-filmmel semmilyen rendszer mellé vagy ellen nem álltam

Kapott állami támogatást, de a Hogyan tudnék élni nélküled? ideológiamentes film, a költségigényes magyar filmek közül az egyetlen, amely visszahozta az árát, és egyetlen célja volt: szórakoztatni – mondja a rendszerváltás óta legnézettebb magyar film rendezője. Látja a közállapotokat, hogy zaklatott a társadalom, az emberek ugranak mindenre, mégis arra biztat mindenkit, hogy próbálják lehántani ezeket a rétegeket és nézőként befogadni a filmeket. HVG-portré.