Itthon Origo 2011. augusztus. 22. 11:05

A kormányt kritizálta Orbán volt minisztere

Azt a békát le kell nyelnie a kormánynak, hogy nem kellett volna ennyit ígérnie - nyilatkozta az Origónak adott interjúben Chikán Attila, az első Orbán-kormány gazdasági minisztere, aki ma már nem vállalna hasonló tisztséget.

Gyurcsány Ferenc még úgy csinált, mintha kíváncsi lett volna a közgazdászok véleményére, létrehozott testületeket, de szinte soha nem hallgatott rájuk. Most annyi a változás, hogy nemigen szólítják meg a kormányon kívüli közgazdászokat, így azoknak nincs is lehetőségük hatást gyakorolni - mondta Chikán Attila volt gazdasági miniszter az Origónak adott interjújában. Hiába próbálna tanácsot adni a kormánynak, nem kíváncsiak rá - mondta. "A kormány általános irányvonala és az általam vallott gazdaságpolitikai nézetek nem passzolnak egymáshoz" - magyarázta, és leszögezte, most már nem vállalna miniszteri tisztséget.

A Corvinus Egyetem egykori rektora bírálta a jelenlegi kormány munkáját, szerinte ugyanis abban nincs presztízse a szakmai munkának. Matolcsy György gazdasági miniszter gazdaságpolitikája, amely szerint a belföldi kereslet erősítésével kell építeni a növekedést, egy olyan kis, nyitott gazdaság esetén, mint a magyar, szinte tankönyvszerűen megvalósíthatatlan - fogalmazott, hozzátéve: sok szerencsével bejöhetett volna, de nem alakultak jól a dolgok.

Chikán Attila 2005 májusában
Horváth Szabolcs

Chikán szerint Orbánék túl nagyokat ígértek; példaként a tíz év alatt létrehozandó egymillió új munkahelyet, illetve a legalább három százalékos, de jó esetben akár öt-hét százalékra felpörgő gazdasági növekedést említette. Ez a növekedési ütem messze nincs benne a magyar gazdaságban, nem lehet megcsinálni, különösképpen nem azzal az intézkedéssorozattal, amellyel a kormány ennek nekiindult - mondta.

Chikán arról is beszélt, soha nem értette, hogy miért nem volt felkészültebb a kormányrúdhoz került csapat, hiszen jó ideje már lehetett tudni, hogy megnyerik a választást, ennek ellenére előzetes hatástanulmányokat nem készítettek, nem gondolták végig, mihez akarnak kezdeni az országgal. Azt azonban szerinte a kormány javára kell írni, hogy nekilátott pár olyan dolognak (szociális jutattások, oktatás, egészségügy), aminek elődei nem, holott már a rendszerváltás óta tudott dolog, hogy meg kellene csinálni.

A közgazdász szerint az Orbán-kormánynak világos társadalom- és gazdaságképe van, és az oda vezető út alapkövei is látszanak, de közben mintha nem tulajdonítanának kellő jelentőséget a gazdaságnak, a gazdasági törvényszerűségeknek, a termelőszféra igényeinek.

Chikán az interjúban a felsőoktatási törvény körüli bizonytalanságról is beszélt: „Hozzálátott a munkához, de hogy milyen lesz az új oktatási rendszer, azt a mai napig nem tudjuk, és azt sem tudjuk, mi lesz a következménye."

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.