2011. augusztus. 12. 14:49 MTI / hvg.hu Utolsó frissítés: 2011. augusztus. 12. 15:25 Itthon

A katonai ügyészség szerint nincs őrizetben a vámospércsi őrsparancsnok

A Debreceni Katonai Ügyészség cáfolta az fn.hu értesüléseit, azaz, hogy előzetes letartóztatásba helyezték a Hajdú-Bihar megyei Vámospércs őrsparancsnokát.

Az fn.hu értesülései szerint "besokalltak a vámospércsi rendőrök, az egyenruhások az őrsparancsnok, Hegedűs Attila főhadnagy túlkapásait megelégelve fordultak a debreceni nyomozó ügyészséghez". A lap birtokába került dokumentumok szerint legalább négyen tettek feljelentést Hegedűs ellen augusztus elsején. Az iratokban szó esik kényszervallatásról, kincstári vagyon eltulajdonításáról, szolgálati hatalommal való visszaélésről és sok egyéb zűrös ügyről.

„Hegedűs rendőrfőhadnagy úr jelenlétemben olyan kijelentést tett, hogy hivatalos személy elleni erőszak bűncselekményét fogja ráfogni az egyik bűncselekmény elkövetőjére, amennyiben nem fogja elismerni a bűncselekmény elkövetését, mert már csinált ilyet, és ha mindenki egyformán beszél, el is fogják ítélni az elkövetőt” – olvasható az fn.hu szerint az egyik rendőr vallomásában.

Kiss Attila alezredes katonai ügyész, a Debreceni Katonai Ügyészség parancsnokhelyettese az MTI-nek az esettel kapcsolatban annyit mondott: folyamatban van büntetőeljárás egy rendőr főhadnagy ellen, "de a vámospércsi őrsparancsnok nincs őrizetben".

Hirdetés
hvg360 Rácz Gergő 2025. május. 06. 11:30

A készpénz nem tűnik el, de nem ezé a jövő – interjú Peter Roebbennel, a K&H Bank vezérigazgatójával

Jobb lenne a nagyobb kiszámíthatóság és ha kisebb terhek nehezednének az ágazatra, de jelenleg ezek a körülmények, így ehhez kell alkalmazkodnunk – véli Peter Roebben, aki 2025 elején vette át a K&H Bank vezérigazgatói posztját. Nem ismeretlen számára Magyarország: korábban már hét évet töltött itt vezető beosztásban. Vele beszélgettünk a K&H jelenlegi helyzetéről, a bankolás jövőjéről, a magyar piac sajátosságairól és arról, cél-e az, hogy bankja piacvezető legyen Magyarországon.