Az MTI Hírcentrum tudósítója úgy értesült, hogy Tasnádi Pétert a rendőrök nem találták otthon, majd ezután a II. kerületben fogták el.
A Pesti Központi Kerületi Bíróság július 13-án szüntette meg nem jogerősen Tasnádi Péter előzetes letartóztatását, és lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el. Az ügyészség azonban fellebbezett, majd az ítélőtábla ismét elrendelte a férfi előzetes letartóztatását.
Az MTI Hírcentrum tudósítója úgy tudja: a rendőrök nem találták meg a lakásán Tasnádit, ezért elfogatóparancsot adtak ki ellene. A férfit végül a II. kerületben őrizetbe vették, és hamarosan visszaviszik a Nagy Ignác utcai börtönbe.
Tasnádi Pétert önbíráskodással, rablással, és személyi szabadság megsértésével gyanúsítják, ezzel az üggyel kapcsolatban szüntették meg korábban előzetes letartóztatását.
A vállalkozónak ezzel párhuzamosan a Nógrád Megyei Bíróságon is folyamatban van egy ügye, azzal vádolják, hogy egy ellene életveszélyt okozó testi sértés miatt folytatott büntetőügyben 3 millió forintot fizetett valótlan tartalmú elmeorvos-szakértői véleményért 2006-ban.