Egykori kollégái, barátai jelenlétében avatták fel a budapesti Farkasréti temetőben pénteken Antal Imre sírkövét, amelyet a Magyar Televízió állított a 2008-ban elhunyt legendás zongoraművész, televíziós műsorvezető sírjára.
"Antal Imre humora, személyisége, intelligenciája magával ragadó volt. Három éve, hogy nincs köztünk, de most is gyakran emlegetjük, gondolunk rá" - emlékezett a péntek délutáni síremlékavatáson Cserháti Ágnes, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) szóvivője. Nagy György szerkesztő-műsorvezető, a síremlékállítás kezdeményezője felidézte, a legendás televízióst rengetegen ismerték, és aki ismerte, szerette is Antal Imrét.
A sírkőavatáson, amelyen ott volt Böröcz István, az MTVA vezérigazgatója is, Antal Imre számos egykori kollégája, barátja megjelent, többek között Balázs Péter színművész, színházigazgató, Forgács Gábor színművész, humorista, Gyökössy Zsolt, a Szeszélyes évszakok rendezője, Horváth Pál fejlesztőmérnök, az MTI örökös tagja, Ihos József humorista, Kovács Zsuzsa színművész, Pécsi Ildikó színművész, Rózsa György televíziós műsorvezető, Székhelyi József színművész és Trunkó Barnabás író, humorista.