Itthon MTI/Világgazdaság 2011. július. 28. 07:13

Réthelyi Miklós: "nem áll szándékomban távozni"

A pénzmaradványokkal idén is fenntartható az egészségügy, de a kultúránál az állami támogatás mellett létkérdés a vállalkozók mecenatúrája - foglalja össze Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter interjúját a Világgazdaság. A távozásáról felröppent hírekre kijelentette: "Nem áll szándékomban távozni, és az államtitkárok is maradnak".

A Világgazdaság csütörtöki számában megjelent interjúban arra az elképzelésre, hogy a megaminisztériumról válasszák le az egészségügyet, Réthelyi Miklós azt mondta: "... nem pártolnám ezt a lépést. Az egészségügy számára a másik négy ágazat nem teher, nem kell osztoznia a pénzen, hiszen az Egészségbiztosítási Alap önállóan gazdálkodik".

MTI Fotó: Kovács Attila

Arra az újságírói felvetésre, hogy az Egészségbiztosítási Alap jövő évi költségvetési koncepciója az ideinél 5 százalékkal kisebb forrással számol, Réthelyi Miklós közölte: "Az ország gazdasági helyzetét rendező Széll Kálmán-tervben egyértelműen benne van a gyógyszerkassza csökkentése. Ha ez van az öt százalékban, megvan a magyarázat". A kórházak eladósodottságáról szólva a miniszter így fogalmazott: "Tavaly is sikerült az adósságot kezelni a különféle maradék pénzekből, az idei költségvetésben is van egy 15 milliárd forintos tartalékalap, és számolunk a minisztériumi költségvetési fejezetben található tartalékokkal is.

A tárca idei költségvetésében a kormány 39,2 milliárd forintot zárolt, amit - a miniszter tájékoztatása szerint - igyekeztek feladatarányosan végrehajtani.

Az oktatásról szólva a Világgazdaságnak adott interjúban Réthelyi Miklós azt mondta: a közoktatás nagy gondja az, hogy 54 ezer tanulói hely betöltetlen a jövő tanévben. Azt a miniszter támogatja, hogy a hátrányosabb helyzetű településeken egy osztályban egy tanár oktasson, kettő pedig foglalkozzon a tanulókkal. "Sajnos a pedagógusok bérét egyelőre annak ellenére sem tudjuk érdemben emelni, hogy kész az életpályamodell, amely előírja, hogy bizonyos teljesítményhez milyen beosztás és milyen fizetés társul".

A miniszter jogos elvárásnak nevezte a felsőfokú oktatásban a költségtérítésesek felvételi ponthatárának emelését. Emiatt viszont bevételtől eshetnek el az egyetemek. Erre az újságírói felvetésre a miniszter közölte: "Ez tény, hiszen az orvosegyetemek évente 24 milliárd forintot kapnak a térítésköteles hallgatók után. A főiskolák bevételeinek 35-40 százaléka a saját forrás. A Zeneakadémia például saját bevételeiből fedezi kiadásainak 63 százalékát, ezért is sajnálatos, hogy a rekonstrukciós munkálatok miatt egyelőre nem tudja fogadni a külföldi növendékeket".

A kulturális kérdéseket érintve a miniszter elmondta: az Operaház főigazgatói tisztségét pályázattal lehet betölteni, s ennek "meghirdetése hónapokat igényel". A színházak helyzetéről a miniszter kifejtette: "Az állami támogatás nagyon fontos, de ezen a területen a hazai vállalkozói réteg mecenatúrája is létszükséglet".

A távozásáról felröppent hírekre Réthelyi Miklós a Világgazdaságban kijelentette: "Nem áll szándékomban távozni, és az államtitkárok is maradnak".

Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 10. 09:30

A szélsőjobb és Elon Musk migrációs népszavazást csinálna a német választásból, pedig sokkal többről szól

Egy végtelenül rossz hangulatban lévő Németország választ magának új képviselőket február 23-án. Gazdaság- és társadalompolitikai krízis van az országban, és ezt mostanra mindenki megérezte. Ez sok más nyugati demokráciára is igaz, de a németek jobban megszenvedik, mert a bukott modellt a sajátjuknak érezhették. Nem valószínű, hogy egy új kancellár alapvető kérdésekben másfelé vinné az országot, mint az elődje. Az ajánlat inkább az, hogy jobban csinálna hasonló dolgokat, kis változtatásokkal. A szélsőjobb közben a migráció kérdésében közelebb került a közhangulathoz, mint bármelyik másik párt. Az osztrák példától félnek a demokratikus pártok.