AZ MSZP megerősödése vagy meggyengülése, esetleg stagnálása alapvetően befolyásolhatja a Fidesszel szembeni versenyképes ellenzéki alternatíva esélyét, hacsak egy új, potens parlamenten kívüli szereplő nem borítja fel az erőviszonyokat, vagy az ellenzéki térfélen váltja le egy másik párt a szocialistákat a népszerűségi rangsorban - véli Nagy Attila Tibor, a Méltányosság Politikaelemző Központ munkatársa.
Az MSZP-n belüli, jórészt a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció Platform (DKP) és a párt más részei közötti csatározások könnyen háttérbe szorítják mindazon további okokat, amelyek miatt a Magyar Szocialista Párt történetének legsúlyosabb válságát éli. A Gyurcsány-Mesterházy vetélkedés persze fontos, de ez csak a felszín, nem visz minket közelebb annak megértéséhez, hogy a Fidesz-kormány elmúlt 13 hónapjának megannyi nagy vihart kavart intézkedése, a politikai közélet erős polarizáltságához hozzájáruló stílusa ellenére sem képes jelentősen növelni népszerűségét az MSZP. Az okok igen mélyre visznek, egyszerre gyökereznek a 2002-2010 közötti kormányzásban, a nemzetközi és magyar baloldal tétovaságában,a Fidesz-kormány politizálásában, az MSZP belső szervezeti működésében, és bizony a magyar történelemben. Ezen okokra adott megfelelő válasz külön-külön is komoly kihívást jelent az MSZP-nek, ám így egyszerre már-már megoldhatatlan feladatnak tűnnek.
„Az előző nyolc év”
A legfontosabb ezek közül a baloldal kormányon eltöltött nyolc éve, amely az MSZP rendkívül súlyos vereségével végződött. A párt az ország egyik meghatározó erejéből a parlamenti mandátumok egyharmadát sem elérő, a legtöbb városi önkormányzat vezetéséből kiszoruló szervezetté süllyedt. Megítélését még mindig beárnyékolja a kormányzati időszaka, ezért kézenfekvő volna, hogy a párt részletekbe menően értékelje nyolc éves kormányzati ténykedésének időszakát. Bár az MSZP Programtanácsa által elkészített Iránytű című dokumentum itt-ott utal az MSZP kormányzatban eltöltött hibáira, de a nagy bukást alaposan feldolgozó, szakpolitikákra lemenő dokumentum – nyilvánosan legalábbis - nem készült el. Lehetne azzal érvelni, hogy 2002-es veresége után a Fidesz sem készített ilyesmit, mégis győzni tudott nyolc év múlva,csakhogy a Fidesz ellenzékben is erős párt maradt, ami az MSZP-ről egyáltalán nem mondható el.
De milyen tételekből lehetne kiindulni a baloldal történelmi veresége megértésének? A Szocialista Párt vereségének egyik fő oka, hogy a baloldalhoz társított képzetek, a vele szembeni választói elvárások összességében nem voltak összhangban a kormányzati teljesítménnyel, illetve annak széles körben való megélésével.
A baloldallal szemben nálunk, és másutt is meglévő elvárások zöme a társadalmi szolidaritásra fűzhető fel. A baloldaltól egy átlagválasztó mindig el szokta várni (nálunk meg különösen), hogy kormányra kerülve olyan országot teremtsen, amelyben esélyegyenlőség uralkodik, növekednek a fizetések, erősödnek a munkavállalói jogok, csökken a szegények száma, vagyis egy a jelenleginél élhetőbb állam polgárai lehessenek a választók. Az 1970-80-as évek óta lezajlott globalizációs folyamatokban a tőlünk nyugatabbra lévő szociáldemokrata pártok sem tudtak mindig megfelelni ezen elvárásoknak, és nem egyszer , költségvetési megfontolásból, ők maguk igyekeztek lejjebb építeni a jóléti államot, neokonzervatív (neoliberális) elemeket átvéve még az állam szerepének csökkenésétől (privatizáció) sem riadtak vissza, ami igencsak pregnáns baloldali tabutörés volt. A baloldal újraértelmezett kormányzati felfogás idővel Magyarországra is eljutott a Horn-kormány idején (Bokros-csomag).Ez persze Nyugaton, és nálunk is rombolta a baloldalba vetett választói bizalmat.
2001-ben az MSZP a „jóléti rendszerváltás” programjának meghirdetésével (is) sikeresen alkalmazkodott az első Fidesz-kormány keltette kihívásokhoz, de még egy fontos dolgot tett: a nyugati szociáldemokrácia egyik fő ideológiai vonalával, a „harmadik úttal” ellentétben a baloldalról, illetve a szociáldemokráciáról kialakult korábbi „szegénypárti”, azaz szolidaritásközpontú imázsával azonosult. Ezt csak erősítették a Medgyessy-kormány ismert első osztogató lépései, különösen az átlag 50%-os közalkalmazotti béremelés.
A 2002-2010 közötti statisztikai adatok jelentős része csak tovább erősíti a „jóságos magyar baloldal” képét. A nyolc éves ciklus idején folyamatosan nőttek a bérek: a KSH adatai szerint az egy főre jutó reáljövedelmek indexe 2002-ben 248, 2007-ben ,tehát a válság előtt 265 volt. A havi átlagkereset 2002-ben 122 ezer, 2010-ben már 202 ezer Ft volt, ami igen komoly, 60%-os növekedésnek felelt meg. A nyugdíjkiadások is folyamatosan nőttek (nem függetlenül persze attól, hogy az MSZP legnagyobb bázisát pont ez a réteg tette ki ): a nyugdíjra és nyugdíjszerű ellátásokra fordított kiadások 2002-ben a GDP 10.1%-át, 2008-ban pedig már 11.5.%-át tették ki, miközben a nyugdíjasok száma (kb. 3 millió fő) nem változott érdemben. Ha figyelembe vesszük, hogy a GDP nominálisan a 2002-es 17.2 ezer milliárd forintról 26.7 ezer milliárd forintra nőtt, akkor azt a számot kapjuk meg, hogy 2002-ben kb. 1700 milliárd Ft, 2008-ban pedig már kb. 3 ezer milliárd forint (!) ment el a nyugdíjkiadásokra, ami mintegy 50%-os növekedésnek felel meg. Ugyancsak jelentős növekedést látunk a családi pótlék összege tekintetében: az egy családra jutó átlagos pótlék összege 2002-ben még csak 10 ezer, 2010-ben már 24 ezer Ft volt, a jogosultak száma 70 ezerről 94 ezerre kúszott fel. Az uniós csatlakozás után elkezdtek az EU-s pénzek is megérkezni, és ennek alapján a beruházások elindulni.
A horribilisnek tűnő jóléti juttatások ellenére a baloldali kormányzás lejáratódott, a politikai rendszer tekintélye pedig mélypontra zuhant. 2008-2009-ben a közvélemény-kutatások, és az EP-választás világosan jelezte az MSZP drámai meggyengülését. Empirikus vizsgálatok sora, így a Medián és a TÁRKI felmérései is egyértelműen rámutattak, hogy a magyar lakosság intézményekbe és politikába vetett bizalma nemzetközi összehasonlításban is igen alacsonyra süllyedt. Nemcsak a baloldali kormány, hanem az 1989-90-es politikai rendszer is megbukott a 2010-es választásokon, amelyért a legnagyobb felelősséget a baloldali kormányzás nyolc évét terheli. Ez a kormányzás ugyanis nagyon rosszul sikerült: a folyamatos- kb. három negyedévenkénti - irányváltások, a két koalíciós partner közötti ellentétek, a korrupciós botrányok, a 2003 óta folyamatosan napirenden lévő megszorító intézkedések, és a világgazdasági válság 2008-as kitörése miatt is bekövetkezett életszínvonalesés roppant erős kormányleváltó-hangulatnak ágyazott meg a ciklus végére.
Ráadásul, a nyolc év statisztikai adatainak szintjén is erősen vegyes a baloldal kormányzásának a mérlege, amihez jött a most vázolt közvéleményben kialakult kép és a mindennapi élettapasztalat. A számoknál maradva: a nyolc év során jelentősen nőtt a munkanélküliség. 2002-ben a 15-64 évesek körében még csak 5.8% volt a regisztrált munkanélküliek aránya, 2008-ban (tehát már a válság kezdetére) 7.9%-ra emelkedett, 2010-ben pedig 11.2%-ra nőtt. Árnyalni kell a fizetés-emelkedés képét is: az egész nyolc év alatt a vásárlőerő-egység (PPS) jelentősen lemaradt az EU átlagától, a 2002-es 61.6%-ról 2009-ig csak 62.9-re tudott felemelkedni. A baloldal társadalompolitikájában a legnagyobb kudarcát mégsem itt, hanem azon a területen szenvedte el, amelynek lényeges javulását a leginkább a baloldali kormánytól várjuk, méghozzá a szegénység csökkentésében. A szegénységi arány 2002-ben a magyar lakosság 10%-át, 2008-ban pedig már 12%-át érte el, és valamelyest nőtt a jövedelemelosztás egyenlőtlensége is (2002-2009 között 3-ról 3.5-re). Vagy ahogy a TÁRKI rámutatott: 2009-ben a teljes lakosság 13.9%-a volt tekinthető szegénynek , és a szegénységi kockázat az 1990-es évek közepéhez volt hasonlítható (TÁRKI Társadalmi Riport 2010, 59.o.) A hatalmasnak tűnő jóléti juttatások dacára az MSZP- vezette kormány idején tehát nem hogy nem sikerült csökkenteni Magyarországon a társadalom szegényebb rétegeinek leszakadását, hanem ez kissé még fokozódott is, nem beszélve most a cigánykérdés további kiéleződéséről. A szocialisták a baloldalhoz kötődő egyik legalapvetőbb elvárásnak, a társadalmi szolidaritás elvének nem tudtak megfelelni, s ez volt a 2010-es választási vereségük egyik legmélyebb oka.
Végkövetkeztetés
Ezek után érthetőbbé válik, hogy a második Fidesz-kormány 2011 eleje óta eltervezett és részben már bevezetett társadalompolitikai intézkedései, népszerűségvesztése ellenére sem nő nagy mértékben az MSZP támogatottsága. A mostani szocialista bírálatok szegényellenességgel vádolják meg a Széll Kálmán-terven alapuló döntéseket, csakhogy még túl közel van kormányzásuk legnagyobb társadalompolitikai kudarcának emléke. A helyzet úgy áll, hogy az MSZP ellenzéki politizálásának sikerességét nem pusztán az gátolja, mekkora üzeneteinek a hatékonysági foka, milyen politikusainak a kommunikációs képessége. A párt válsága, legfőképp a nyolc év kormányzása miatt, mélyebb természetű. Ezek után egy egyértelműbb ideológiai profil kialakítása, egy határozottabb vezetés, és egy operatívabban cselekedni képes párt is csak nehezen tudna kikecmeregni a gödörből, csakhogy a fenti tulajdonságok egyikével sem rendelkezik az MSZP. Ehelyett, a Gyurcsány féle platform körüli viharok miatt a Szocialista Pártnak a pártszakadás rémével kell hovatovább szembenéznie.
Az MSZP helyzete nem csak önmagában érdekes, még ebben a viharvert állapotban is a jelenleg erőtlen ellenzék legnagyobb tagja. Megerősödése, vagy meggyengülése, esetleg stagnálása alapvetően befolyásolhatja a Fidesszel szembeni versenyképes ellenzéki alternatíva esélyét, hacsak egy új, potens parlamenten kívüli szereplő nem borítja fel az erőviszonyokat, vagy az ellenzéki térfélen váltja le egy másik párt az MSZP-t a népszerűségi rangsorban. A magyar történelmi hagyományok mindenesetre egyszerre kedveznek egy erős, (ezúttal jobboldali) vezető iránti igénynek és szimbólumrendszernek, ugyanakkor a magyar baloldal születése a munkásmozgalom XIX.századi megjelenéséig vezethető vissza. Azóta is sokszor volt a magyar társadalom egyik központi kérdése a leszakadók, a társadalmi mobilitás folyamatában részt venni nem tudók megsegítésének a kérdése, s ha a Fidesz sem tud rajtuk érdemben segíteni, akkor nyitva marad majd a tér egy karakteres és vonzó , másfelől korszerű baloldali politikát megfogalmazni képes párt előtt. Hogy lesz-e ilyen párt, amelyik a Fidesz számára veszélyes lehetne, ma még nem tudni. Annyi viszont bizonyos, hogy az MSZP ilyen váltópárti szerepet a mostani állapotában aligha tölthet be.
