Itthon hirado.hu 2011. július. 11. 08:59

Járai szerzett munkát Simornak

Régóta ismeri Járai Zsigmondot, neki köszönheti az első munkahelyét a privát szférában, az egykori jegybankelnök azonban az utóbbi időben nagyon megváltozott, és megtagadja, amit korábban mondott – magyarázta Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában.

A jegybankelnök szerint Járai idejében 400 millió forintot fordított az intézmény külső kommunikációra, most 300 millió forintot. Járai azt mondja a bérekre, hogy magasak, noha azokat ő határozta meg. Simor azt állítja: a bérköltség Járai óta a harmadával csökkent, mert csökkentették a létszámot és megszüntették a költségtérítést.

Simor szerint Járai korábban azzal érvelt, hogy a felügyelőbizottságra semmi szükség, majd beült az elnöki székbe, most pedig még a monetáris politikát is alakítani akarja - tette hozzá a jegybank jelenlegi elnöke.

Simor András és Járai Zsigmond
Bánkuti András
Hirdetés