Lőttek a közfoglalkoztatásnak több megyében
Borsodban 21, Hevesben 10, Nógrádban 11 önkormányzat rövid idejű közfoglalkoztatásra beadott pályázatát utasította el az utóbbi pár hétben a munkaügyi központ. Ennek oka az volt, hogy a Nemzetgazdasági Minisztériumtól a Belügyminisztériumhoz került a közfoglalkoztatás koordinálása és az átmeneti időszakban zajlott az átadás-átvétel folyamata.
Több önkormányzati vezető esett kétségbe júniusban, amikor kiderült: átmenetileg felfüggesztették a pályázati felhívást, így június 8-tól nem fogadták be rövid idejű közfoglalkoztatásra benyújtott pályázatukat. Úgy érezték, ezzel megszakad településükön a közfoglalkoztatás folyamata. Egyébként is döcögősen indultak a programok az év elején, és csak áprilisra állt be a rendszer, akkortól ugrott meg a foglalkoztatott létszám. Az álláskeresőkkel sem volt egyszerű elfogadtatni az új lehetőséget, ami csupán napi négy órás munkát biztosít számukra 2-4 hónapon keresztül. Ez ugyanis a feltétele annak, hogy a következő évben is jogosultak legyenek a bérpótló juttatásra.
B.-A.-Z., Heves és Nógrád megyékben ez évben 10 milliárd forint felhasználására nyílik lehetőség a rövid és hosszabb időtartamú közfoglalkoztatás területén, amiből 6,9 milliárdot a négyórás munkavégzésre különítettek el. Ebből Borsodba, mint a régió legnagyobb létszámú és legnehezebb sorsú megyéjébe összesen 6,7 milliárd jutott, a pénzügyi keretből ott 4,6 milliárdot biztosítottak a rövid idejű közfoglalkoztatásra. A régióban az év első felében közel 29 ezer fő jutott így négyórás elfoglaltsághoz, ami Borsodban 18 ezer 200 főt jelentett.
Burcsik István, a B.-A.-Z. Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának szakmai igazgató-helyettese kérdésünkre megerősítette, hogy volt néhány hét kiesés a pályázatok befogadásában, ám a tárcák közötti váltás már megtörtént és a helyzet is normalizálódik. Amikor tudomást szereztek a felfüggesztésről, azonnal jelezték a minisztériumnak a várható problémákat. Az intézkedés főként azokat az önkormányzatokat érintette, akik a költségvetés elkészítésekor nem tudták biztosítani az egész éves közfoglalkoztatáshoz szükséges 5 százalék önerőt és év közben próbáltak korrekciós pályázatokat beadni. Borsodban ez a fajta igénylés 700 főt érintett és 100 millió forint volt a pénzügyi tétele.
Az igazgató-helyettes hozzátette: a bizonytalanság július 6-ig tartott, mert ekkortól ismét lehet pályázni a rövid időtartamú közfoglalkoztatásra. Emellett új, a hosszabb időtartamú közfoglalkoztatáshoz hasonló feltételekkel ismét meghirdetésre került a szociális földprogram. Ott akár százszázalékos támogatást biztosít az állam és igényelhető növénytermesztésre, valamint állattartásra is. Erre augusztus 5-ig lehet pályázni és minimum hatórás foglalkoztatást kell biztosítani a program szereplőinek.
A közfoglalkoztatással kapcsolatban talán egyedülálló siker is fűződik B.-A-.Z. megyéhez. A zempléni Komlóska községben a regionális és országos pályázatok révén megszűnt a munkanélküliség, vagyis teljes körű a foglalkoztatás – nyilatkozta a közelmúltban Köteles László polgármester.
Másik véglet, amikor a bérpótló juttatást igénybevevők trükköznek különféle orvosi igazolásokkal. Márpedig a foglalkoztatási törvény szerint a rendszerbe csakis egészséges, munkavállalásra alkalmas személyek kerülhetnek be.
Aztán vannak, akik a támogatási összeget addig felveszik, amíg nem kapnak foglalkoztatási lehetőséget, majd visszamondják azon az áron is, hogy azzal mindenféle ellátásból kiesnek. Hatvanban egy felmérés szerint a munkanélküliek mintegy 30 százaléka nem vállal közmunkát.
A borsodi Sáta községben a cigány önkormányzat mentette meg a falut a súlyosabb problémáktól. Mivel a települési önkormányzat ellen csődeljárás zajlik, a pénzügyi gondnok ragaszkodott a 96. évi 25-ös törvény betűihez, miszerint a felszámoló semmiféle kötelezettséget nem vállalhat, amíg tart az adósságrendezési eljárás. A cigány kisebbségi önkormányzatot viszont a csődeljárás nem érintette, beadták pályázatukat és május 1-től ők vettek fel 12 embert 8 órás közmunkára – tudtuk meg Bakos Péter polgármestertől. Így sikerült elvégezni a közterületek és a temető kaszálását, valamint a szükséges kommunális feladatokat. A helyzet július 1-től javul, mert sikerült megegyezni a felszámolóval és elindult 40 fő 4 órás közfoglalkoztatása.