Két tömegverekedés is történt a Nagykunságban
Kunmadarason egy 43 éves férfi és három fia korábbi sérelmüket megtorolva vascsővel esett neki egy 26 éves helybéli férfinak az utcán, Tiszaörsön két család korábbi nézeteltérése torkollott tettlegességbe.
Két tömegverekedés is történt hétfőn Jász-Nagykun-Szolnok megyében, a rendőrök a résztvevők közül összesen tizennégy embert állítottak elő – közölte a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
Kunmadarason egy 43 éves férfi és három fia korábbi sérelmüket megtorolva vascsővel esett neki egy 26 éves helybéli férfinak az utcán. A bántalmazást követően a sértett a családtagjaival és az ismerőseivel jelent meg az elkövetők háza előtt, hogy revansot vegyen az atrocitásért.
Az ott kialakult csetepaté során - amely a ingatlan udvarán folytatódott - boxer, vascső, kard és vasvilla is előkerült. A verekedésnek a kiérkező járőrök vetettek véget, akiknek többen nekitámadtak. A rendőröknek végül sikerült megfékezniük a feldühödött társaságot, amelynek a tagjai közül 7 embert őrizetbe vettek. Az eset résztvevői valamennyien 8 napon belül gyógyuló, könnyű sérülésekkel úszták meg a történteket, az érintetteket felfegyverkezve elkövetett magánlaksértés és hivatalos személy elleni erőszak miatt vonják felelőségre.
Hasonló erőszakos cselekmény történt hétfő este Tiszaörsön is, ahol két család korábbi nézeteltérése torkollott tettlegességbe. Az utcán három férfi, valamint egy nő és három fiatalkorú lány előbb hangos szóváltásba keveredett, majd egymásnak estek. Ezután távoztak a helyszínről, de hamarosan visszatértek oda és folytatták a vitát, illetve a verekedést. Az egyik férfi egy késsel kiszúrta haragosa gépkocsijának a kerekeit. Itt valamennyi rendbontó szintén 8 napon belül gyógyuló, könnyű sérüléseket szenvedett. Ellenük csoportos garázdaság miatt indult eljárás, amelynek keretében 7 embert azonnal előállítottak a rendőrök.