Újkeletűnek tűnhet az extrémadó ötlete, holott már létezik az extrém sportolók balesetére kitérő, egészségügyi ellátásuk szabályozására vonatkozó törvény, de erre irányuló ellenőrzési és eljárási gyakorlat nincs.
„Jó lenne, ha a törvényhozók felfigyelnének erre a lehetőségre” - mondta Csiba Gábor, a Stratégiai Szövetség a Magyar Kórházakért Egyesület vezetője, akinek neve a hamburgeradó kapcsán már ismert lehet. Ám a jelek szerint – a hamburgeradóval ellentétben – a szaktárcát ez hidegen hagyja: „az egészségügyért felelős államtitkárság nem foglalkozik az úgynevezett extrémadó kérdésével" – közölte a minisztérium.
A nemleges válasz annak az „extrémadónak” a kivetésére vonatkozott, amely többek között az ittas vezetés és gyorshajtás miatt balesetet okozókat sújtaná, akiknek ezáltal saját zsebből vagy külön balesetbiztosításból kellene állniuk az egészségügyi kezelés költségeinek nagy részét, mert a társadalombiztosító csak a közvetlen életmentést és az állapot stabilizálásának költségeit állná.
Csiba Gábor felvetése azonban nemcsak rájuk, hanem az extrém sportban megsérültekre is kitért, amit a közelmúltban úgy harangoztak be a médiában, mintha újdonság lenne. Noha az extrém sportok közben – többek között vízisí, jet-ski, vadvízi evezés (rafting), barlangászat, bázisugrás, falmászás, roncsautó (auto-crash) sport, sárkányrepülés, ejtőernyőzés, paplanernyőzés, műrepülés – megsérültekre vonatkozó szabályozási rész 2007. január 1. óta érvényben van – ami a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. LXXXIII. törvény (Ebtv) módosításakor lépett életbe. Mivel a köztudatban mégis újdonságnak számít, egyértelműen érzékelhető, hogy nem túl népszerű és a gyakorlatban sem alkalmazott törvénymódosításról van szó.
Felmerülhet a kérdés, hogy ha az egészségügy folyamatos pénzhiánnyal küzd és az Egészségbiztosítási Alap a tavalyi költségvetésében 53 milliárd forint "előirányzott" hiányt könyvelt el, akkor az egészségügynek miért nem áll érdekében a törvénymódosítás betartása. Így komoly terhet jelent a baleseti sebészetnek és az intenzív osztálynak az extrém sport közben megsérültek egészségügyi ellátása, ami ötszöröse-hatszorosa az átlag betegellátás mértékének; utóbbi átlagosan 2-4 millió forintot emészt fel az Egészségbiztosítási Alapból fejenként.
Ebből a szempontból jelentős összegnek tűnhet az erre fordított pénz, ám az extrém sportolás közben megsérültek gyógyítására fordított összeg éves szinten mindössze száz-kétszáz emberre vonatkozik. Így az Egészségbiztosítási Alap 2010. évi költségvetése előirányzott kiadási főösszegének, az 1407 milliárd forintnak nem mérvadó részét képezi az erre elköltött 200-800 millió forint. Ezen az összegen a biztosítók által kifizetett szolgáltatási összegek sem "segítenek". Erre jó példa az a biztosító, amelynek extrém sportokra vonatkozó balesetbiztosítási ajánlata is van, és a tavaly kötött 2100 extrémsport-biztosításra kifizetett szolgáltatási összeg (a bevétel körülbelül 30-35 millió lehet - a szerk.) "csupán" másfél millió körüli volt.
Számos oka lehet az egészségügyben végbemenő spórolás és tehermentesítés kudarcának. Az egyik ilyen ok az információhiány, ami Mártai István, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója szerint ezen törvénymódosítás kapcsán az egészségügyre és az egészségügyi kezelést igénybe vevőkre egyaránt jellemző. Az orvosok részéről többek között ebből táplálkozhat a felelősség-elhárítás, miszerint nem az ő posztjuk eldönteni, hogy a beteg valójában miben sérült meg.
De épp így, a mentősök – akik a sérülttel legelőször találkoznak – sem gondolják úgy, hogy a sürgősségi ellátást elvégzők dolga ezt helyesen eldönteni és dokumentálni. Mint mondják, ha a balesetről – amelynek okai sok esetben nem egyértelműsíthetőek – a kórháznak továbbítják az információkat, akkor sem ellenőrzi senki, hogy ezt utána felhasználják-e az egészségügyi ellátórendszerben.
Úgy tűnik, az egymásra mutogatás jellemzi a helyzetet, ám az egyik, nevének elhallgatását kérő orvos szerint nem ez, sokkal inkább a folyamatot ellenőrző rendszer hiánya a legfőbb hiba, éppen ezért van lehetőség arra, hogy a beteg csak bemondásra mondja el, mi történt vele, aminek senki nem néz utána.
Minden jel arra mutat, a megspórolható összegből és az információhiányból adódóan sem az egészségügyi dolgozók, sem maga az egészségügy nincs motiválva az ügy rendbetételében. Ráadásul a társadalom sem ösztönző tényező, hiszen a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló törvénymódosítás bizonyos körökben jelentős ellenállást váltott ki. A valóban újító ötlet - azaz ha az ittas vezetés és gyorshajtás miatt balesetet okozóktól is megvonnák az ingyenes egészségügyi ellátást - előreláthatólag nem váltana ki ekkora ellenállást. Ráadásul emellett szól, hogy ennek bevezetésével már jelentősebb pénzösszeget lehetne megtakarítani.
Az ORFK tájékoztatása szerint tavaly az összbalesetek száma 16 308 volt, ebből 1883 az ittasan okozott baleset, a sebesség nem megfelelő alkalmazása pedig 4416 balesetet eredményezett. A baleset súlyosságából adódóan ezekben az esetekben is az extrém balesetekhez hasonló kórházi kezelés igénybevételére lehetne számítani. Így ha a körülbelül 6000 balesetet beszorozzuk a kórházi ellátás költségével, akkor már jóval nagyobb lenne a megspórolt összeg (12 milliárd-24 milliárd forint), s arra talán már az egészségügy is érdemesnek tartana kiépíteni egy ellenőrző rendszert, netán egyértelműsíteni a szabályozást.
