Borut Pahor szlovén miniszterelnök a múlt heti brüsszeli Európai Tanács-ülésen személyesen kért elnézést Orbán Viktor magyar kormányfőtől a miniszterelnök szóvivője szerint.
Borut Pahor egy kiszivárgott hangfelvételen Orbán Viktor miniszterelnök személyét és a magyar kormányt kritizálta a magyar alaptörvény és néhány más, a jelenlegi kormányzati ciklusban megalkotott jogszabály miatt.
Szijjártó Péter csütörtökön a köztévé reggeli műsorában elmondta: azt nem tudni, hogy a felvétel vágott volt-e, illetve milyen politikai célok állhatnak a kiszivárogtatás mögött. A miniszterelnök szóvivője leszögezte: hivatalos forrásból azonnal megkeresték Magyarországot és magyarázatot adtak a kijelentésekre, és a szlovén miniszterelnök az első adandó alkalommal, a múlt heti brüsszeli Európai Tanács-ülésen személyesen felkereste Orbán Viktort, ahol elnézést kért és magyarázatot is adott magyar kollégájának.
A nol.hu szerint a május 28-án tartott háttérbeszélgetés kiszivárgott hangfelvételéről a szlovén ellenzéki Demokrata Párt (SDS) honlapja tájékoztatott. Borut Pahor pontosan ezt mondta: "Ahogy vége a magyar EU-elnökségnek, politikailag azonnal és teljes mértékben elszigeteljük Magyarországot. Hol látták, hogy Orbán úgy beszélt volna, mint aki éppen betölti az Európai Unió soros vezetőjének tisztét? Sehol. Ahogy vége az EU-elnökségnek, az országra az elszigetelődés vár".
A magyar-kínai kapcsolatok fejlődésével kapcsolatban Szijjártó Péter leszögezte: ez a munka korábban kezdődött. Orbán Viktor még ellenzékben Kínába látogatott, a nemzeti fejlesztési miniszter pedig kétszer is járt ott hivatalba lépése óta. A magyar kormány egy külön kormánybiztosságot is létrehozott, tehát ezzel kapcsolatban egy "rendkívül koncentrált, feszített munka" zajlik évek óta.
A kínai miniszterelnök budapesti látogatása alatt meghiúsult tibeti tüntetéssel kapcsolatban a miniszterelnök szóvivője leszögezte: a Fidesz rendszerváltó pártként senkit nem kíván korlátozni gyülekezési, vagy véleménynyilvánítási szabadságában, "demonstrálni tehát lehet, de balhét okozni, botrányt kelteni, az ország érdekét csak valamilyen önös indoknál fogva lerombolni, vagy akadályozni azt pedig nyilvánvalóan nem lehet." Soha semmilyen békés tüntetést nem akadályozott meg sem a rendőrség, sem bármilyen kormányzati szerv - tette hozzá.
A magyarországi szakszervezeti tüntetőkkel kapcsolatban Szijjártó Péter elmondta: a félpályás útlezárásokat szervező szakszervezeteknek inkább szövetségeseknek kellene lenniük abban, hogy a kormány minél több embernek munkát tudjon adni. Azt pedig "meg kell gondolni, (...) hogy helyes módja-e a vélemény-kifejezésnek ebben az esetben - amikor munkát próbálunk adni - hogy akadályozzák azokat az embereket, akik munkába akarnak jutni" - tette hozzá a miniszterelnök szóvivője.