Itthon MTI 2011. június. 24. 17:14

Tapssal, felállva kellett köszönteni a kínai miniszterelnököt

A kínai-magyar barátságról, a magyarról, mint ragyogó kultúrájú, bátor és szorgalmas nemzetről beszélt a kétnapos hivatalos látogatásra Budapestre érkezett Ven Csia-pao kínai miniszterelnök pénteken az ELTE Gólyavárában, ahol kínaiul tanuló magyar diákok köszöntötték egy kulturális gálaműsor keretében.

MTI / Koszticsák Szilárd

Ven Csia-pao hangsúlyozta, hogy személyében 24 év után először látogat kínai kormányfő Magyarországra, és elmondta, azért találkozik már látogatása elején fiatalokkal, mert a kínai-magyar barátság folytatódik és jövőbeni fejlődése elsősorban "rájuk támaszkodhat".

Az ELTE Konfuciusz Intézete, a Budapest 15. kerületében működő Magyar-Kínai Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és a tradicionális kínai harcművészeteket oktató Csan Vu Szövetség közös kulturális rendezvénye elején a szervezők megkérték a mintegy 150 fős, többségében diákokból álló közönséget, hogy felállva, tapssal fogadja a kínai kormányfőt.

A terembe lépő Ven Csia-pao felemelt kézzel üdvözölte a hallgatóságot. A diákok ének- és hangszeres számokat adtak elő, a Csan Vu Szövetség tagjai kungfu és tajcsi gyakorlatokat mutattak be a vendégeknek. Petőfi Sándor Szabadság, szerelem! című versének egy részlete is elhangzott magyarul és kínaiul.

MTI / Koszticsák Szilárd

Mezei Barna, az Eötvös Loránd Tudományegyetem rektora köszöntőjében elmondta, hogy az ország egyetlen kínai tanszéke az ELTE-n működik. Reményét fejezte ki, hogy a jövőben még több magyar diák tanulhat majd Kínában és több kínai diák érkezik Magyarországra.

A kínai miniszterelnök a műsor végén a magyar-kínai barátság folytatódását a Duna és a Jangce folyó áramlásához hasonlította. Megemlítette, hogy Kínában is kedvelik Liszt Ferenc zenéjét és Petőfi Sándor verseit. Kifejtette, bízik a két nép közötti barátság és együttműködés elmélyülésében, és hozzátette, reményei szerint Kína és Magyarország nemcsak a gazdasági és kereskedelmi kapcsolatokat erősíti meg, hanem a tudományos és oktatási szférában is fokozza együttműködését.

Ven Csia-pao a program befejeztével diákok kínai nyelven feltett kérdéseire válaszolt. Elmondta, hogy Kína - amely egyszerre fiatal és idős ország - az utóbbi időszakban a reformoknak köszönhetően ért el jelentős eredményeket, "csak folyamatos reform és innováció útján lehet fejleszteni egy országot". Hozzátette, a fejlődés csak a nyitáson keresztül lehetséges, az országoknak kölcsönösen tanulniuk kell egymástól.

MTI / Koszticsák Szilárd

A kínai kormányfő szombaton találkozik a Parlamentben Orbán Viktor miniszterelnökkel. Az MTI információi szerint a magyar és a kínai fél csaknem tucatnyi gazdasági megállapodást köt. A kínai kormányfő a Magyar Tudományos Akadémián részt vesz egy kelet-közép-európai gazdasági fórumon, majd fogadja őt Schmitt Pál köztársasági elnök és Kövér László parlamenti elnök.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?