2011. június. 22. 11:23 MTI Utolsó frissítés: 2011. június. 22. 11:11 Itthon

Kukagyújtogatót fogtak el a győri rendőrök

Győri rendőrök elfogták azt a férfit, akit szemétgyűjtők felgyújtásával gyanúsítanak; rongálás miatt indult eljárás az ügyben, az okozott kár csaknem másfélmillió forint – jelentette be szerdán, sajtótájékoztatón Horváth Csaba ezredes, a városi kapitányság vezetője.

Elmondta: a 20 éves hajléktalan férfi először május 17. és 30. között lobbantott lángra tizennégy 1100-1200 literes konténert és négy 120 literes tartályt; utolsó akciója után pár órával fogták el. Később beismerte a cselekményeket, és elvezette a rendőröket azokra a helyszínekre, amelyeket nem tudott megnevezni.

A rendőrkapitány szerint az emberek biztonságérzetét jelentősen befolyásoló cselekményről van szó, mivel például az égő konténerek nyolc-tíz méter magas lángot vetettek. Horváth Csaba hozzátette: a fiatalember – akiről szakértőnek kell majd megállapítania, kóros elmeállapotú-e - nem ismeretlen a rendőrök előtt; tavaly októberben szabadult a javítóintézetből, ahová azért került, mert idős nők válláról táskákat tépett le.

Hirdetés
EUrologus Folk György (EUrologus) 2025. január. 09. 17:00

Elon Musk beszól az európai államfőknek és élvezi

Szünet nélkül folyik az adok-kapok a Trump-adminisztrációban befolyásos szerepre készülő Elon Musk és az európai politikusok között. A németországi választások előtt kellene dűlőre jutni.