2011. június. 17. 05:20 MTI Utolsó frissítés: 2011. június. 17. 06:47 Itthon

Hende: a honvédség nem vesz részt "politikai akciókban"

A Magyar Honvédség a rend oldalán áll, és nem vesz részt "politikai akciókban" - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter csütörtökön a Magyar Televízió Este című műsorában.

A tárcavezető a csütörtökön a fővárosban tartott rendvédelmi szakszervezeti demonstrációval, az úgynevezett bohócforradalommal kapcsolatban azt mondta, hogy a Honvédszakszervezet (Hosz) és a minisztérium közösen ítélték el "ezt a politikai akciót". Hende Csaba a műsorban hangsúlyozta: "a kormány ellen való szavazás nem az érdekek képviseletéről szól, hanem egyértelműen politikai akció". A miniszter szerint ezért vizsgálni kell, hogy a rendvédelmis dolgozókra érvényes törvényben foglalt politikai szerepvállalás tilalma nem szenvedett-e sérelmet.  "A magyar honvédség a rend oldalán áll, ugyanakkor a szakszervezet nagyon markánsan képviseli a katonákat" - fűzte hozzá.
Hende Csaba elmondta azt is, hogy hétfőn folytatódnak az egyeztetések a tárca és a Hosz között az új életpálya modellről. Az új modellről annyit közölt: azt a "kiszámíthatóság és a stabilitás" jellemzi, illetve, hogy a haderőből hamarabb kiváltak a jövőben módot kaphatnak arra, hogy a közszolgálat egy másik területén folytassák a munkát.
Csaknem húszezer szavazólapon vonták vissza jelképesen a Fidesz-KDNP pártszövetségre tavaly áprilisban leadott szavazatukat a rendvédelmi dolgozók csütörtöki, budapesti demonstrációján; a megmozdulás keretében tartott "szavazás" eredményét este 10 óra előtt a budavári Sándor-palota előtt ismertették. A "bohócforradalomnak" nevezett demonstrációt a korkedvezményes nyugdíj rendszerének átalakítása ellen hirdette meg magánemberként a rendvédelmi szakszervezetek demonstrációs bizottságának két volt vezetője: Kónya Péter, a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetségének (FRDÉSZ) elnöke és Árok Kornél, a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezetének (HTFSZ) elnöke. A két szakszervezeti vezető csütörtökön több tucatnyi résztvevőhöz hasonlóan bohócnak öltözött.
Kónya Péter a tüntetés kezdetén hangsúlyozta, hogy békés, pártpolitikától mentes megmozdulásukkal görbe tükröt szeretnének mutatni a kormánynak, s azt kérte: a résztvevők őrizzék meg a tüntetés békés jellegét. Árok Kornél a demonstráción 17 óra után azt mondta: "legalább 20 ezren vagyunk". Az Alkotmány utca és a Kossuth tér torkolatában egy hatalmas színpadot, az utca másik végén pedig fekete függönnyel eltakart "szavazófülkéket" állítottak fel. Azok, akik személyes adataikat megadták, egy "szavazólapot" vehettek át, amelyen az volt olvasható: "A Fidesz-KDNP pártszövetségnek a 2/3-os többségre adott bizalmat visszamenőleges hatállyal megvonom!" A szavazólapon két rublikát jelölhettek meg:  igen", illetve  de".
Hirdetés