Lekomolytalanozta a Klubrádió javaslatait a Médiatanács
A Klubrádió jelentősen módosíttatná az általa használt frekvencia pályázati kiírását: a rádió vezetése a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának csütörtöki közmeghallgatására 22 pontos javaslatsorral érkezett. A Médiatanács szóvivője komolytalannak nevezte a Klubrádió több felvetését is.
A médiatanács a közmeghallgatást három budapesti rádiós frekvencia pályáztatásához kapcsolódóan tartotta. Arató András, a Klubrádió vezérigazgatója az MTI-nek elmondta: céljuk, hogy a tényleges pályázati kiírás a tervezethez képest úgy módosuljon, hogy a 95,3 MHz-es frekvencia esetében ne a zenei jelleget preferálja a Médiatanács, hanem a sokszínűség jegyében a Klubrádió jellegéhez igazodjon, azaz "beszélő rádió" pályázatát várja a tanács.
A rádió által megfogalmazott 22 pont között - amely a Klubrádió honlapján is elérhető - javasolják, hogy a közműsorszolgáltatói tartalomhoz a frekvenciáért ajánlott díj pontozási szempontként ne szerepeljen, illetve a korábbi közműsorszolgáltatói helyébe lépett közösségi rádió forma alkalmazása lenne a korrekt megoldás. Ha mégis kereskedelmi frekvencia marad a végleges kiírásban, akkor az egy fix és alacsony összeget, évi 6 millió forintot határozzon meg díjként.
A rádió vezetése kifogásolja, hogy a majdani médiaszolgáltatás zenés, szórakoztató jellegű rádiót ír le, ahol "a vételkörzettel kapcsolatos helyi információk és értékek is kifejezésre jussanak". Ez egyszerre nem nagyon lehetséges, ugyanis a Klubrádióéhoz hasonló szolgáltatás eltűnése éppen az ellenkezőjét okozná - mondta Arató András.
Kiricsi Karola, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának szóvivője az MTI-nek nyilatkozva komolytalannak nevezte a Klubrádió által megfogalmazott igényeket, amelyeknek szerinte az a céljuk, hogy a tanács a rádióra szabja a pályázati kiírást, ráadásul " ingyen" biztosítson hasznosítási jogot "az értékes kereskedelmi frekvenciára". Az előbbi egyszerűen törvényellenes, az utóbbi igazságtalan lenne a többi pályázóval szemben - jelentette ki.
Közlése szerint három budapesti kereskedelmi rádiós frekvencia járt le, a testület ezért kezdte meg a 89,5 MHz-es, a 95,3 MHz-es és a 103,9 MHz-es frekvenciák pályáztatási eljárását. A frekvenciákat azonos feltételekkel pályáztatja a tanács, így az sem igaz, hogy a kiírás célja a Klubrádió működésének ellehetetlenítése lenne - állította.
Kiricsi Karola hangsúlyozta: az elbírálás során a műsorstruktúrán belül a legtöbb pont a közéleti műsorokért jár majd, a zene arányának esetleges növelése pedig nem a Klubrádió ellen szerepel a kiírás-tervezetben, hanem azért, hogy a médiatanács így könnyítse a jelentkezők helyzetét, a zenei tartalmak sugárzása ugyanis kevésbé költséges, mint a közéleti műsorok gyártása.
A szóvivő komolytalannak nevezte a Klubrádió díjelengedésre vagy díjcsökkentésre irányuló kérelmét is, amely a kiírás tizedében határozná meg a tételt. Kiricsi Karola hozzátette: azt a vételkörzet nagyságától és az ott élők vásárlóerejétől teszi függővé a tanács, vagyis az adott frekvencia reklámpiaci értéke befolyásolja azt. Elmondta azt is, hogy a Médiatanács a rádiók problémáit felismerve a teljes országos rádiós piacon átlagosan 25 százalékkal csökkentette a díjtételeket.
Az MSZP szóvivője a pályázattal kapcsolatban csütörtökön azt közölte: a miniszterelnök elhallgattatná az ellenzéket, a rádiók körében az ellenzéket már egyedül képviselő Klubrádió frekvenciájára ugyanis úgy írja ki a pályázatot a médiatanács, hogy azt az eddigi használó semmiképpen sem nyerheti meg. Kormos Kata a közleményében úgy fogalmazott: ezzel Szalai Annamária, a médiatanács elnöke semmi mást nem csinál, mint megfizeti 9 éves kinevezésének "költségeit" Orbán Viktornak. A szocialista párt kifogásolta, hogy a médiahatóság teljesen megváltoztatta a pályázat korábbi feltételeit, nevezetesen a jelenlegi frekvenciadíj két és félszerese az induló licitösszeg. Az MSZP követeli Szalai Annamáriától, hogy vonja vissza a frekvenciával kapcsolatos kritériumait és ne korlátozza az egyetlen ellenzéki rádió működését.