Itthon HavariaPress 2011. június. 14. 15:17

Fiataloknak is adták a drogot: dílerek buktak le Szentendrén

Előzetes letartóztatásba került két szentendrei, illetve pilisszentkereszti fiatalembert, akiket kábítószer terjesztésével gyanúsítanak.

A rendőrség június 8-án igazoltatott két fiatal nőt, és egy férfit Szentendrén; ruházatuk átvizsgálásakor több pakett kábítószert találtak. Ezután a rendőrök házkutatást tartottak annál a 22 éves szentendrei férfinél, akitől a fiatalok jöttek. Az intézkedés során mintegy 400 gramm, különböző kábítószert, valamint mérleget, csomagolóanyagot és több százezer forintot foglaltak le.

A rendőrök az egyik igazoltatott lány bejelentett lakcímén is tartottak házkutatást, ahol közel 200 gramm kábítószert, illetve azok terjesztéséhez szükséges eszközöket találtak. A lakásban tartózkodó 36 éves pilisszentkereszti férfit és 31 éves nőt előállították. A nyomozás eddigi adatai szerint a 36 éves férfi a drogot a 22 szentendrei fiatalembertől szerezte be, majd árusította tovább, többek között fiatalkorúaknak is.

A rendőrség előterjesztése alapján a bíróság a két férfit előzetes letartóztatásba helyezte, ellenük visszaélés kábítószerrel bűncselekmény miatt folyik az eljárás.

Hirdetés