Itthon MTI 2011. június. 08. 16:40

Heti Válasz: nyáron visszaállamosíthatják a Liszt Ferenc repülőteret

Idén július-augusztusra szinte "minden csillag együtt áll majd ahhoz", hogy a kormány „piackonform" módon próbálja visszaállamosítani a Liszt Ferenc nemzetközi repülőteret - erről ír a csütörtökön megjelenő Heti Válasz.

A lap internetes oldalán szerdán megjelent előzetesében emlékeztet arra, hogy a spanyol Grupo ACS óriáscég heteken belül bekebelezi a magyar légikikötőt üzemeltető Budapest Airport (BA) Zrt. fő birtokosát, a német Hochtiefet. Utóbbiban hónapról hónapra növelte részesedését az ibériai cég, és júliusra meglesz az  50 százalék feletti többségi tulajdon. A cikk korábbi hírügynökségi értesülésekre hivatkozva hangsúlyozza: a Grupo ACS még idén értékesíteni kívánja a Hochtief reptérérdekeltségeit, így a BA Zrt.-t is.

MTI - Kovács Tamás

"A spanyol gigavállalat első emberétől, Florentino Péreztől bizonyíthatóan nem áll távol az Orbán Viktorral való párbeszéd. A Real Madrid futballklubot egyaránt Pérez elnökli, s e világhíres egyesület épp fél éve jelentette be, hogy az Orbán fémjelezte Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia partnerségével indítana sportiskolát Magyarországon" - olvasható a cikkben. 
   

Hirdetés
hvg360 Szabó Yvette 2025. január. 08. 06:30

Washingtonban is pontosan tudják, ki az a Tóni

A magyar kormány is áldozatául esett a távozó Biden-adminisztráció alig leplezett tisztogatásának, és ezzel próbára tette Trump és Orbán barátságát. Arról a szankciós listáról ugyanis nem könnyű lekerülni, amelyre az Egyesült Államok Pénzügyminisztériuma korrupció miatt feltette Rogán Antalt.