Ismét házkutatást tartottak a kaposvári nyomozó ügyészek Szekszárdon a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete (TMRSZ) központi irodájában - erősítette meg a Somogy Megyei Főügyészség sajtószóvivője, hozzátéve, hogy ennél több információval nem tud szolgálni.
A TMRSZ honlapján azt írta: "Ismét megszállták a kaposvári ügyészek a TMRSZ központi irodáját. Szima Judit távollétét kihasználva próbálnak meg bizonyítékokat összegereblyézni. Jelenleg éppen tagjaink magánvádas aktái felől érdeklődnek." Horváth Szilárd Somogy megyei főügyész múlt pénteken közleményben tudatta, hogy "hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények miatt nyomozás indult a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete működése során elkövetett cselekmény miatt ismeretlen tettes ellen". A nyomozást a Kaposvári Nyomozó Ügyészség "konkrét adatokkal alátámasztott feljelentés alapján" rendelte el.
Szima Juditot, a TMRSZ főtitkárát még aznap Szekszárdon gyanúsítottként kihallgatták, majd éjjel őrizetbe vették, és az ügyészség kezdeményezte az előzetes letartóztatását a Kaposvári Városi Bíróságon. A szakszervezet főtitkárát a hétfői meghallgatása után a bíróság lakhelyelhagyási tilalom mellett szabadlábra helyezte.
A bíróságról távozó Szima Judit újságíróknak azt mondta: "olyasmivel vádolnak, amit nem követtem el". Közölte, hogy a bíróságról az édesapjához megy. (A bíróságon az ő lakását jelölte, ahol a határozatnak megfelelően tartózkodni fog.) Vadócz Attila, a bíróság szóvivője a határozat kihirdetése után újságíróknak elmondta, hogy mivel az ügyész fellebbezett, jogerős határozatot a Somogy Megyei Bíróság hoz, várhatóan egy héten belül.