2011. június. 08. 14:48 MTI Utolsó frissítés: 2011. június. 08. 14:47 Itthon

Gyurcsányék perelték Budait - felfüggesztették a tárgyalást

Felfüggesztette a tárgyalást a Pest Megyei Bíróság abban a perben, amelyet Bajnai Gordon és Gyurcsány Ferenc volt kormányfők indítottak Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos ellen jó hírnevük megsértése miatt. A bíróság nem jogerős végzéséről Budai Gyula tájékoztatta a médiát.

Bajnai Gordon és Gyurcsány Ferenc tavaly augusztusban perelte be Budai Gyulát, akkor még mint miniszterelnöki megbízottat, a fideszes politikus 2010. július 28-i sajtótájékoztatóján elhangzottak miatt. Budai Gyula az említett tájékoztatón azt mondta, dokumentumok igazolják, hogy Sukoró ügyében Bajnai Gordon és Gyurcsány Ferenc hamisan tanúskodott az ügyészség előtt. A Pest Megyei Bíróság végzése szerint - amelyről az elszámoltatási kormánybiztos tájékoztatta szerdán az MTI-t - annak bizonyítása megtörtént, hogy a felperesek által sérelmezett nyilatkozat a sajtótájékoztatón elhangzott.

Ezt követi az alperes, Budai Gyula azon bizonyítása, hogy a tavaly júliusi sajtótájékoztatón általa megfogalmazottak valós tényeken alapulnak. A kormánybiztosnak azt kell bizonyítania, hogy a felperesek jogerősen elkövették a hamis tanúzás bűntettét, és így mentesülhet a polgári jogi felelősség alól. A végzés szerint azonban a polgári bíróság hatáskörét meghaladja, hogy állást foglaljon és döntést hozzon a hamis tanúzás bűntettének elkövetése ügyében. Ugyanakkor a felperesek személyhez fűződő jogsérelmének alapja csak a büntetőbíróság jogerős döntését követően bírálható el - teszik hozzá.

Mindezekre tekintettel a bíróság előkérdésnek tekintette a sukorói kaszinóberuházással összefüggésben indult büntetőeljárás jogerős lezárulását, ezért felfüggesztette az ellene indult per tárgyalását - közölte Budai Gyula. A Pest Megyei Bíróság végzése nem jogerős, fellebbezésnek van helye.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.