Itthon MTI 2011. június. 07. 05:53

Ma lesz Mádl Ferenc temetése

Kedd délután helyezik örök nyugalomra a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben Mádl Ferenc volt köztársasági elnököt.

A volt köztársasági elnököt katonai tiszteletadás mellett, a katolikus egyház szertartása szerint búcsúztatják. A temetésen beszédet mond Schmitt Pál államfő is. A szertartást a Magyar Televízió közvetíti.

Mádl Ferenc temetése fél ötkor a Fiumei úti Nemzeti Sírkert 28-as számú parcellája 1. sorának 40. sírhelyén lesz, amelyet a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság múlt szerdai ülésén nyilvánított a Nemzeti Sírkert részének. A bizottság arra kérte a közintézményeket, hogy a temetés napján fekete zászlót tűzzenek ki az épületekre. Az állami temetésre minden gyászolót várnak.

A családtagok azt kérték, hogy a gyászolők virágok és koszorúk vásárlása helyett az erre szánt összeggel az Istenadta Tehetség Alapítványt támogassák. (Az alapítványt Mádl Ferenc felesége, Mádl Dalma hozta létre 2005-ben, és kistelepüléseken élő, hátrányos helyzetű, tehetséges gyerekek középiskolai tanulmányait támogatja. Az alapítvány egyházi kollégiumok lakóinak ad ösztöndíjat. )

Este nyolc órakor a Szent István-bazilikában engesztelő szentmisét celebrál Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek. A gyászmisét a Duna Televízió közvetíti, és a bazilika előtti téren kivetítőkön is követni lehet.

Mádl Ferenc akadémikus, aki 2000 és 2005 között volt Magyarország köztársasági elnöke, május 29-én, életének 81. évében hunyt el.

MTI / Beliczay László
Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.