Kedd délután Orbán Viktor miniszterelnök is beszédet mond a Millenáris Teátrumban a kormány hivatalba lépésének első évfordulóján - közölte előzetesében az InfoRádió, amely röviden össze is foglalta az Orbán-kormány eddigi legfontosabb terveit és bejelentéseit.
Az elmúlt egy évben szinte minden hónapra jutott valamilyen terv vagy nagyobb bejelentés. A tavaly júniusban meghirdetett 29 pontos akciótervben az adóváltoztatások mellett a többi között a deviza-lakáshitel megszüntetése és a közüzemidíj-moratórium is helyet kapott - írja híroldalán az InfoRádió.
Az önkormányzati választások elsöprő Fidesz-sikere után nem sokkal meghirdették a második gazdasági akciótervet, amelyben szerepelt az egykulcsos személyi jövedelemadó bevezetése, a magán-nyugdíjpénztári rendszer fokozatosan bejelentett felszámolása és a szektorális különadók bevezetése is.
A téli hónapokban a médiatörvény a nemzetközi sajtó egyik felkapott témája lett, azóta pedig a soros uniós elnöki ciklus miatt is cikkeznek a korábban megszokottnál többet Magyarországról. Januárban az Új Széchenyi-tervet, márciusban pedig a 2013-ig 902 milliárdos költségvetési kiigazítással számoló Széll Kálmán-tervet mutatták be, amelynek fő területei a munka világa, a nyugdíjak, a gyógyszerkassza és a tömegközlekedés. Erre alapozva készült el április közepére a konvergenciaprogram, amelynek célja az adósság és a költségvetési hiány csökkentése.
Közben a parlament elfogadta a 2012. január 1-jén életbe lépő új alkotmányt. Az országgyűlés az elmúlt egy évben rohamtempóban fogadott el további törvényeket, a kétharmados többségben lévő kormánypártok elképzelései a legtöbb esetben szinte teljesen érvényesültek. A kabinet a nagyobb tervek mellett bejelentett több ágazati reformtervet is, ezek egy részét viszont még most véglegesítik.
A miniszterelnök mellett a mai konferncián előadást tart Lánczi András politológus, Thomas Faustmann, az Audi Hungaria Motor Kft. ügyvezetésének elnöke és Demján Sándor, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének ügyvezető elnöke is.