2011. május. 30. 19:47 hirado.hu Utolsó frissítés: 2011. május. 30. 19:46 Itthon

Drogfutár rendőröket vettek őrizetbe

A Repülőtéri Rendőr Igazgatóság két munkatársa látta el kábítószerrel hónapokon keresztül a miskolci diszkókat az MTV Híradója szerint.

A Repülőtéri Rendőr Igazgatóság két munkatársa látta el kábítószerrel hónapokon keresztül a miskolci diszkókat. A rendőrök hetente vitték a drogot a borsodi dílereknek, akik aztán a szórakozóhelyeken árulták azt a fiataloknak - jelenti a hirado.hu.

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren teljesített szolgálatot a két tiszthelyettes. A Nemzeti Védelmi Szolgálat nemrég olyan információk birtokába jutott, hogy a két fiatal rendőr esetleg kábítószerrel kereskedik. Az NVSZ a házkutatásnál mindkettőjüknél talált egy-egy engedély nélkül tartott pisztolyt és lőszereket is. A két rendőrt a bíróság a hét végén előzetes letartóztatásba helyezte és munkahelyükön fegyelmi vizsgálat is indult ellenük.

Ők voltak többek között azok, akik a fővárosból Miskolcra szállították a kábítószert, jelen esetben speedet, amit aztán ott a fogyasztók körében értékesítettek - mondta a Híradónak Martossy György, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség szóvivője. A borsodi rendőrök őrizetbe vették azt a három miskolci dílert is, akik nagy tételben vásárolták a kábítószert a rendőröktől. Tizenöt fogyasztó ellen is eljárás indult.

A két rendőr munkahelyén, a Repülőtéri Rendőr Igazgatóságon nem akartak nyilatkozni az ügyben. A Nemzeti Védelmi Szolgálatnál is csak annyit mondtak, hogy a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér a kiemelten védett objektumok közé tartozik.

 

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.