Egy tanú állítólag látta, hogy a háborús bűntett elkövetésével vádolt Képíró Sándor volt csendőr százados fegyverével bántalmazott egy fiatalembert 1942 januárjában Újvidéken.
Az újvidéki razzia miatt 1944-ben hozott ítélet ismertetésével folytatódott a háborús bűntett elkövetésével vádolt Képíró Sándor volt csendőr százados büntetőpere kedden a Fővárosi Bíróságon. A tárgyalás elején az ügyész bejelentette, hogy a Simon Wiesenthal Központ magyarországi képviselője egy olyan tanú meghallgatását kezdeményezte, aki 1942-ben jelen volt Újvidéken, és elmondása szerint látta, ahogy Képíró többször megüt egy fiút, aki a földön maradt. Az ügyész indítványozta a tanú meghallgatását, erről a bíróság csütörtökön dönt.
A bíró korábbi tiltása ellenére a hallgatóság tagjai között ismét megjelentek olyanok, akiknek a ruházata politikai állásfoglalásra utal (a magát Új Magyar Gárdának nevező szervezet rovásírásos pólóját viselték). A bíró szerint ezzel megszégyenítik a tárgyalást, és felszólította őket, hogy távozzanak, vagy öltözzenek át, ezért az érintettek a tárgyalóteremben kifordították a pólójukat.
A per annak az 1944-es honvéd vezérkari bírósági ítéletnek az ismertetésével folytatódott, amely hűtlenség bűntettében mondta ki bűnösnek Képíró Sándort, valamint feletteseit és társait az újvidéki razzia során elkövetett tömeges kivégzések miatt.
Az akkori bíróság a volt csendőr századost tíz év fegyházbüntetéssel, politikai jogainak megvonásával és vagyonelkobzással sújtotta. Az ítélet szerint a vádlottak egyebek mellett megszegték szolgálati kötelezettségüket a karhatalmi művelet alatt, emberölésre buzdítottak, vérengzést, kegyetlenkedést, tömeges kivégzéseket hajtottak végre, fosztogattak, ezért bizalmatlanságot, gyűlöletet ébresztettek a magyarok iránt, és aláásták a hadseregbe vetett bizalmat. Az 1944-es ítélet tartalmazza, hogy a partizánok elleni razziát 1942 elején Újvidékre is kiterjesztették. A miniszterelnök hozzájárulásával hozott rendelet szerint a legerélyesebben kell fellépni és megtorolni, ügyelve arra, hogy a razzia ne forduljon indokolatlan vérengzéssé.
Egy 1942. január 18-án kelt utasításban az állt, hogy a kirívó igazságtalanságokat kerülni kell, a közigazgatási hatóságokkal együtt kell eljárni. A bácskai fegyveres lázadásban elesett partizánokat hatósági eljárással kell eltemetni. A meghalt, eltűnt emberek halotti anyakönyvének a "kommunista fegyveres lázadás során agyonlövetett" bejegyzést kell tartalmaznia, hogy a vagyonukat el lehessen kobozni. A tisztogatás során alapvető a titoktartás, polgári vezető ne tudjon a dologról. Varga Béla bíró szerint itt ellentmondás fedezhető fel az utasításban, ugyanis korábban a hatóságokkal való együttműködésre adott parancsot.
A parancs szerint a házkutatás során kizárólag fegyverek, lőszerek, robbanóanyagok és rejtőzködő idegenek után kell kutatni, a betegeket, a gyerekeket és az időseket kímélni kell. Lopás és erőszakoskodás miatt az érintett járőrök statáriális eljárás alá vonhatók. A parancs azt is tartalmazta, hogy a beosztott tisztek vigyázzanak, "hogy a zsidók le ne kenyerezzék őket, ez nemzetrontást és a kommunizmussal való szövetkezést" jelent. Az ítélet szerint ezt az utasítást írásban minden csendőrtiszt megkapta.
Az ítélet részletesen foglalkozik a kivégzésekkel. Eszerint Képíró Sándor közvetlen elöljárója, Gaál Lajos csendőr alezredes január 20-án arról tájékoztatta a tiszteket, hogy nem szabályszerű razziát, hanem tisztogatást kell végrehajtani, amelyben jogtalan fegyverhasználat is alkalmazható. Képíró ezt aggályosnak találta, ezért írásban kérte a parancs megerősítését, amit Gaál megtagadott. Az ítélet szerint ebbe a volt csendőr százados beletörődött.
A kivégzések több helyszínen zajlottak, a Duna-parti strandon, a sportpályán, a szerb temetőben és a város utcáin, házaiban. A foglyokat - köztük nőket, gyereket, időseket - a mínusz 20-30 fokos hidegben levetkőztették, értékesebb ruháikat elkobozták, majd sortűzzel kivégezték őket. A halottakról rövid jegyzetet kellett volna készíteni, de ez nem történt meg. A parancs ellenére temetés helyett többször a folyóban úsztatták el a holttesteket. A razzia során előfordult, hogy a honvédek ahelyett, hogy az igazolóbizottsághoz kísérték volna a foglyokat, önkényesen a kivégzőhelyre szállították őket.
Az ítélet hivatkozik annak a hadapródnak a vallomására, aki a Képíró Sándor ellen terhelő vallomást tevő Nagy János főhadnagy parancsára január 23-án kivégeztetett körülbelül 30 foglyot a sportpályán. Varga Béla bíró szerint a két vallomás összecseng, bár vannak benne időbeli eltérések. Az 1944-es ítélet összefoglalójában az szerepel, hogy összesen "879 polgári egyént tüntettek el". A tárgyalás csütörtökön folytatódik.
