Értékes termálvíz miatt tettek tönkre egy céget?
Vagyont érő termálkutak megközelíthetősége miatt vethettek szemet az Ikervár-Fa Kft. telephelyére – véli a cég vezetője. Szerinte emiatt vitték vállalkozását felszámolásba, s adták el fatelepüket. A bíróság tájékoztatása alapján ugyanakkor a kft. tulajdonosai négy éven át nem emeltek panaszt a felszámolási eljárás ellen, amelynek felszámolóbiztosát a telep eladásával kapcsolatban vesztegetés miatt első fokon három év börtönre ítélték.
Öt évvel ezelőtt, 2006. január 18-án felszámolás indult a Vas megyei Ikervár-Fa Kft.-vel szemben. Az eljárást a bíróság azért indította el, mert a többek között fűrészáru-, illetve épületasztalos-ipari termékgyártással foglalkozó céggel szemben mintegy egymillió forintos követelést nyújtott be egyik szállítója. Az Ikervár-Fa egyik tulajdonosa és vezetője, Zseli József, a hvg.hu-nak elmondta, szerintük a követelés nem volt jogos, mert a szállító az által a számlára írt összegnél csak kevesebbet kérhetett volna. „A közel nyolcszázezer forintot ki is fizettük volna, ám erről nem volt hajlandó újabb számlát kiállítani a követelés benyújtója.” Zseli József még azzal is érvelt, hogy a fizetésképtelenséget megállapító okiratot nem kapta meg.
A Vas Megyei Bíróság által elrendelt felszámolás magával vonta azt is, hogy az Ikervár-Fa számára kölcsönt nyújtó Rum és Vidéke Takarékszövetkezet is felmondta a hitelszerződést. Zseli cégtársával együtt megpróbálta elérni a kontraktus visszaállítását, ugyanis a kft.-nek több évre szóló megrendelése volt, ami biztosította volna – elmondása szerint – a hitel részleteinek további fizetését. Az ingatlanon 35 millió forintos jelzálogjoggal rendelkező takarékszövetkezet azonban nem kívánta a szerződéseket fenntartani, ezért Zseliék a telep eladása mellett döntöttek.
A Rum és Vidéke Takarékszövetkezet részéről leszögezték, hogy ők, mint minden jogügyletben, az Ikervár-Fa Kft. kapcsán is a jogszabályoknak, belső szabályzatainak és egyéb előírásoknak megfelelően járt el és jár el ma is. "Ennek ellenkezője egyébként sem került semmilyen formában megállapításra."
A felszámolás lefolytatására kijelölt biztossal, a Kossuth Holding Rt. képviseletében eljáró Kovács Péterrel az Ikervár-Fa tulajdonosai abban egyeztek meg, hogy a 134 millió forintra taksált fatelepet nem értékesítik 65 millió forint alatt, és hogy a vevők a felszámolóval egyezkedhetnek. Zseli József elmondta, nem értették, hogy a jelentkezők miért mentek el végül mindig, ezért a rendőrséghez fordultak. Kiderült, gyanújuk alapos volt. A nyomozók ugyanis 2008. május 8-án tetten érték Kovács Pétert, amint a telephely egyik vevőjelöltjétől ötmillió forintot vett át.
A felszámoló ellen több rendbeli vesztegetés miatt eljárás indult, s egy évvel ezelőtt a Vas Megyei Bíróság Kovács Pétert három év letöltendő börtönbüntetésre ítélte, s emellett három évre a közügyek gyakorlásától is eltiltotta. A felszámolónak azonban nem kellett bevonulnia a rácsok mögé, mert a bírói döntés még nem jogerős. Ez volt az oka, hogy Kovács Péter tovább vihette a felszámolást. A Vas Megyei Bíróság részéről is arról tájékoztatták a hvg.hu-t, hogy a bűnösség jogerős megállapítása nélkül nincs megalapozva „a felszámoló – és nem a felszámolóbiztos – súlyos szabálysértés miatti felmentése”.
A fatelepet végül tavaly szeptember 30-án a Team Company Hungary Kft. vette meg 12 millió forintért. Zseli József szerint ennél az összegnél csak a fatelepen lévő gépekért a MÉH is többet adott volna. A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság viszont elfogadhatónak találta az adásvétel összegét, mivel a megbeszélt több tízmillió forint nem piaci ár volt, s a jelentkező vevők ezt az összeget nem is tudták volna letenni. Erre hivatkozva, és mert semmilyen, bűncselekmény elkövetésére utaló dolgot nem találtak a nyomozók, a Zseli József által megindított eljárást megszüntették.
Zseli József azonban kitart amellett, hogy a dolgok egyáltalán nem folytak rendben, az eljárások szerinte törvénytelenül indultak, folynak, s ebbe ők tönkre mennek. A Rum és Vidéke Takarékszövetkezet például – hozta fel Zseli József – a saját ingatlanos cége útján töredék áron vette meg a másik cégtulajdonos, Fülöp Csaba ingatlanát. A velük történtekre az Ikervár-Fa Kft. vezetőinek magyarázata is van. „A fatelep az az ingatlan, amely fölötti rendelkezési jog szükséges a szomszédos, Natura 2000 besorolás alá eső területen lévő termálhőforrások, termál kutak kiaknázásához. A természetvédelem miatt ugyanis a termálforrásokhoz csak a fatelepen keresztül lehet infrastruktúrát kiépíteni. Ezért fontos és értékes a telep” – jegyezte meg.
Ezt a véleményt osztja Fülöp Csaba is, mondván a dolgok úgy állnak össze, hogy a termálkutaknak valami közük kell hogy legyen az Ikervár-Fa Kft. sorsához, mivel – állítja – egy géppel ki tudták volna fizetni a tartozásukat. Szerinte is a telep és a mellettük lévő földterület, mint iparterületek alkalmasak csak a Natura 2000-es földeken lévő kutakból a sárvárihoz hasonló minőségű, szivattyúzás nélkül felszínre hozható termálvíz elvezetésére, és egy nagyobb beruházás megvalósítására. Tervbe volt véve például egy termálszálló építése, de az mégsem jött össze.
A fatelepet megvásárló Team Company Hungary ügyvezető igazgatója, Kovács Róbert a hvg.hu-nak elmondta, hogy nyílászárókat akar gyártani a fatelepen, amelyet szerinte reális áron vett meg, többet nem adott volna érte. Zseli Józsefék állításaival kapcsolatban pedig megjegyezte, úgy véli, minden szabályosan zajlott, s ő törvényesen jutott hozzá az ingatlanhoz.