A fideszes Varga István szerint a bírák új nyugdíjazási szabályaira vonatkozó átmeneti rendelkezésekkel biztosított lesz az igazságszolgáltatás működésének zökkenőmentessége. A politikus, aki Lázár János Fidesz-frakcióvezetővel közösen terjesztette a Ház elé törvényjavaslatát, a tervezett, a bírósági vezetőket érintő kinevezési moratóriumot azzal indokolta: szeretnék elkerülni, hogy a majdani igazságügyi reformmal ellentétes kinevezések történjenek.
Lázár János és Varga István pénteken terjesztette az Országgyűlés elé az ügyészek és a bírák szolgálati jogviszonyának az általános öregségi nyugdíjkorhatárhoz kötéséről szóló javaslatát. A fideszes képviselők egyéves átmeneti periódust indítványoznak a felső korhatárt, vagyis az irányadó öregségi nyugdíjkorhatárt 2013. január 1-je előtt betöltött bírákat, ügyészeket érintően, továbbá 2012. január 1-jéig leállítanák a bírósági vezetők kinevezését.
A képviselő úgy látja, indítványuk is azt igazolja, hogy "nagy tisztelettel és nagy körültekintéssel" járnak el az átmeneti rendelkezések megalkotásakor. A bírósági vezetőket érintő, tervezett kinevezési moratóriummal kapcsolatban Varga István azt mondta: a tilalomnak azért van jelentősége, mert nem szeretnék, ha a következő időszakban az új alaptörvénnyel ellentétesen esetleg olyan kinevezések történnének, amelyek a majdani igazságügyi reformmal nem lennének összhangban. Példaként említette az OIT jövőjének kérdését, amely - mint mondta - még nem dőlt el.