Itthon MTI 2011. május. 19. 16:22

MSZP: kiderül, mennyit ér Schmitt Pál szava

Az MSZP emlékeztetett arra, hogy Schmitt Pál a tavalyi év elején, még fideszes európai parlamenti képviselőként garancialevelet küldött a nyugdíjasoknak, amelyben az állt: "biztosítanunk kell, hogy mindenki, aki ma nyugdíjat kap, a jövőben is hiánytalanul megkapja a nyugdíját", és erre a Fidesz garanciát is vállalt.

Az MSZP továbbra is arra kéri a köztársasági elnököt, járjon el annak érdekében, hogy a kormánytöbbség ne fogadja el a korkedvezményes, korengedményes nyugdíjak és a korhatár előtti rokkantnyugdíjak csökkentését, megvonását, illetve felülvizsgálatát lehetővé tévő, mintegy 600 ezer embert érintő alkotmánymódosítást. Ha pedig ez mégis megtörténne, Schmitt Pál ne írja alá a jogszabályt.

Kormos Kata, az MSZP szóvivője csütörtökön sajtótájékoztatón emlékeztetett arra, hogy Schmitt Pál a tavalyi év elején, még fideszes európai parlamenti képviselőként garancialevelet küldött a nyugdíjasoknak, amelyben az állt: "biztosítanunk kell, hogy mindenki, aki ma nyugdíjat kap, a jövőben is hiánytalanul megkapja a nyugdíját", és erre a Fidesz garanciát is vállalt.

A szocialista politikus azt mondta: most kiderül, mit ér az adott szó, mekkora súlya van annak, ha Schmitt Pál vállal garanciát valamiért. Szólt arról is, hogy a visszamenőleges hatályú szabályalkotás megrengeti a jogállamiságba vetett bizalmat, ezért felszólítják a Fideszt, hogy fejezze be "ámokfutását".

 

* * * Hogyan egészíthető ki az állami nyugdíj?

A majdani állami nyugdíj szinte biztosan nem lesz elég az aktív korban megszokott életszínvonal fenntartására. Egy megtakarítás azonban megfelelő jövedelemkiegészítést biztosíthat. Ráadásul nyugdíj-előtakarékosság választásával 20% állami támogatás is elérhető. A Bankmonitor nyugdíjmegtakarítás-kalkulátora megmutatja, hogy egy adott összegű havi megtakarítás mekkora nyugdíjkiegészítést jelenthet majd.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajtermékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egy évnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.