A műtét után javult az Afganisztánban kedden közlekedési balesetben életveszélyes sérüléseket szenvedett magyar katona állapota, szállítható állapotba került, ezért szerda éjszaka mind a négy sérültet hazahozzák - tájékoztatott Kovács József vezérőrnagy, a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokságának parancsnoka szerdán.
Tájékoztatása szerint a két elhunyt katona holttestét később - valószínűleg a hét végén - tudják hazaszállítani. A hősi halottá nyilvánított Dálnoki András szakaszvezető és Róth Orsolya őrmester temetésének helyéről és idejéről a családtagok kérését figyelembe véve döntenek.
Róth Orsolya családját már kedden meglátogatták szolgálati helyének, a debreceni 5. számú Bocskai István Lövészdandárnak, valamint az összhaderőnemi parancsnokságnak a képviselői. Orvos és pszichológus segít nekik a tragédia feldolgozásában, és a honvédség is folyamatosan tartja velük a kapcsolatot. A továbbiakban is mindenben segíteni fogják a hozzátartozókat - mondta a vezérőrnagy. Kovács József közölte, hogy a baleset körülményeinek felderítésére a német katonai rendőrség folytatja le a helyszíni vizsgálatot. Várhatóan a hétvégére fejeződik be, és a jövő hétre Magyarországon is rendelkezésre állnak majd az iratok. Ezek után - kötelezően - a magyar katonai ügyészség is vizsgálatot folytat az ügyben.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, kedden Mazari-Sarifból tartott Puli-Humriba egy magyar katonai konvoj. A mellékútról egy afgán jármű hajtott az öt járműből álló konvoj elé, amelyet a magyar katonák járműoszlopa balról előzni kezdett. A konvoj harmadik gépjárműve egy M-RAP MaxxPro típusú speciális, aknák elleni védelemmel ellátott páncélozott személyszállító gépjármű volt, amelynek vezetője eddig ismeretlen okból balra rántotta a kormányt, ezért a jármű az útpadkán megperdült és felborult.
A felborult jármű lövésztornya és négy kereke is kiszakadt. A balesetben Dálnoki András szakaszvezető, toronylövész, valamint Róth Orsolya őrmester, a jármű parancsnoka vesztette életét. A gépjármű sofőrje, egy magyar szakaszvezető válságos állapotba került kórházba. Egy katona súlyos, de nem életveszélyes, két további társuk pedig könnyebb sérüléseket szenvedett.