2011. május. 17. 18:40 MTI Utolsó frissítés: 2011. május. 17. 18:23 Itthon

Egy drogdíler halála: felmentettek négy rendőrt

Bizonyítottság hiányában nem jogerősen felmentette a Hajdú-Bihar megyei Bíróság kedden azt a négy debreceni rendőrt, akik ellen halált okozó testi sértés miatt emeltek vádat.

Az ügy előzménye, hogy 2007 májusában egy drogterjesztő a rendőri intézkedés után belehalt koponyasérüléseibe. A sértett ügyvédje szerint a férfi halálát az egyenruhások okozták. A vádirat szerint négy éve kommandósok elől menekült egy drogdíler a debreceni Rózsahegy utcában: a férfi előbb leugrott egy harmadik emeleti lakásból, majd négy rendőr üldözni kezdte az utcán. Amikor utolérték, a földre teperték és megbilincselték. A menekülés közben a férfi koponyasérüléseket szenvedett, és röviddel később meghalt.

A tárgyaláson az Egészségügyi Tudományos Tanács szakvéleményéből kiderült, hogy a férfi nem szerezhetett halálos sérülést, amikor kiugrott az épületből; a seb az emberi test súlyát három-négyszer meghaladó erőhatástól keletkezhetett. A sértett védője szerint a sérülés szándékos bántalmazás következménye, míg a rendőrök egykori parancsnoka úgy vélte: a sérülés a földrevitelkor egy szerencsétlen esés miatt következhetett be.

A kedden meghallgatott kiegészítő orvosszakértői vélemény alátámasztotta, hogy a férfi fején lévő halálos seb bilincselés közben keletkezett. A bíróság megállapította, hogy valamelyik rendőr feltehetően szándékosan, térddel okozott sérülést az áldozatnak, de hogy négyük közül ki, azt nem tudták kideríteni. Ezért a bíróság bizonyítottság hiányában felmentette a vádlottakat. A sértett ügyvédje fellebbezett az ítélet ellen, így az ügy a Debreceni Ítélőtáblán folytatódik.

 

 

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.