Az MSZP szerint eddig nem látott megszorításként és garanciális jogok megvonásaként értékelhető a korhatár előtti nyugdíjak felülvizsgálatára lehetőséget adó fideszes alkotmánymódosító javaslat. Tóbiás József, a szocialisták vezérszónoka az indítvány keddi parlamenti vitájában azt mondta: a kormánypárt tudatosan állít egymással szembe társadalmi csoportokat.
Az MSZP frakcióigazgatója kijelentette: a kormány képtelen épkézláb gazdaságpolitikát folytatni, ezért a legelesettebbeket kiáltja ki a növekedés gátjának, és társadalmi csoportokat hangol ellenük, hogy megvonhassa ellátásukat. Tóbiás József arra kérte a fideszes képviselőket, "ne szeressenek bele a tévedéseikbe" és ne gondolják, hogy javaslatukat csak az ellenzék vitatja, figyeljenek az utcára, a rendvédelmi szakszervezetek tüntetéseire is.
Kiemelte, hogy bár az előterjesztők arról beszélnek, a korhatár előtti nyugdíjak felülvizsgálata csak az 57 évnél fiatalabb rendvédelmi dolgozókra fog vonatkozni, az alkotmánymódosításból ez nem derül ki. Az arra ad lehetőséget, hogy elvegyék mindazok nyugdíját, akik "nem szimpatikusak a Fidesznek" - mondta.
Frakciótársa, Lamperth Mónika arról beszélt, hogy amikor 600 ezer ember sorsáról és garanciális jogairól van szó, az ülésteremben lenne a helye Orbán Viktornak és Schmitt Pálnak, akik korábban garancialevelet küldtek a nyugdíjasoknak, ígéretet téve ellátásuk fenntartására, és Selmeczi Gabriella nyugdíjvédelmi megbízottnak is. El kellene mondaniuk - folytatta -, hogy ki fogja megvédeni azokat, akiknek nem jelentenek garanciát Lázár János és Balsai István szavai, hogy javaslatuk csak rendőrökre, tűzoltókra, pénzügyőrökre vonatkozik.
"Ha így van, és csak szűk köre akarják alkalmazni, akkor miért kell alkotmányos felhatalmazás? Miért terjesztik ki a fenyegetettséget?" - tette fel a kérdést, hozzátéve: ha Orbán Viktor elmegy gombászni, gyilkos galócát szed, és másnap meghívja őt vacsorázni, akkor elkezd aggódni. Lamperth Mónika aláhúzta: az Alkotmánybíróság korábbi határozata szerint a szerzett jogok megvonása sérti a jogbiztonság elvét. Kifogásolta továbbá, hogy a kormánytöbbség cinikusan és pökhendien beszél a rendőrökről, tűzoltókról, bűnbakká teszi őket, noha nem ezt érdemlik.
Az ugyancsak szocialista Harangozó Tamás kifejtette, hogy Magyarország a jogállam paródiájává kezd válni, ahol az alkotmányt szerzett jogok megvonására használják fel. Szerinte a Fidesz társadalmi megállapodást rúg fel, amikor a nyugdíjkorhatár alatti, de juttatásukért veszélyes körülmények között, megterhelő munkával megdolgozó emberek ellátásának megvonását teszi lehetővé.
Szólt arról is, hogy bár fideszes nyilatkozatok a szolgálati nyugdíj erkölcstelenségét sugallják, Pintér Sándor belügyminiszter nem így gondolkodik, hiszen jövedelembevallása szerint miniszteri fizetése mellett a szolgálati nyugdíjat is felveszi. Harangozó Tamás rákérdezett, a kormány képviselője hazudott-e a rendvédelmi szakszervezetekkel folytatott tárgyaláson, vagy valóban nem tudott Lázár Jánosék indítványáról. Feltette azt a kérdést is, hogy mi lesz a munkaképesnek nyilvánított 57 év alatti nyugdíjasokkal.
"Önök lesznek a felelősök, ha kezelhetetlenné válnak az események és robbanni fognak a társadalmi feszültségek" - szólt a kormánypárti képviselőkhöz az MSZP-s politikus.
* * * Hogyan egészíthető ki az állami nyugdíj?
A majdani állami nyugdíj szinte biztosan nem lesz elég az aktív korban megszokott életszínvonal fenntartására. Egy megtakarítás azonban megfelelő jövedelemkiegészítést biztosíthat. Ráadásul nyugdíj-előtakarékosság választásával 20% állami támogatás is elérhető. A Bankmonitor nyugdíjmegtakarítás-kalkulátora megmutatja, hogy egy adott összegű havi megtakarítás mekkora nyugdíjkiegészítést jelenthet majd.