Tóbiás József lett az MSZP új Pest megyei elnöke
Tóbiás Józsefet, a szocialisták frakcióigazgatóját választotta elnökévé az MSZP Pest megyei területi szövetsége pénteken, miután Varju László, a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció Platform igazgatója visszalépett a jelöltségtől.
A tisztújítás azért vált szükségessé, mert a Pest megyei MSZP elnöksége - élén Kovács Barnabás elnökkel - április elején egy véleménynyilvánító szavazáson elvesztette a küldöttek bizalmát és lemondott. Az ezután az elnöki tisztségre jelölt politikusok közül Tóbiás József és Varju László vállalta a felkérést, mígnem az utóbbi a pénteki küldöttértekezleten bejelentette visszalépését és Tóbiás támogatására szólított.
Előzőleg - mivel Tóbiás József frakcióigazgató a pártelnök vezette szocialista képviselőcsoportban, Varju László pedig a volt miniszterelnök platformját igazgatja - a Pest megyei tisztújítást többen afféle előrehozott Mesterházy-Gyurcsány-párviadalként írták le. Tóbiás József ugyanakkor megválasztása után az MTI-nek hangsúlyozta: azzal, hogy Varju László visszalépett, sikerült bizonyítaniuk a megyei szervezet egységét, és azt, hogy az nem az elvi viták színtere. Elmondása szerint ugyancsak az egységteremtés szándékával indokolta visszalépését Varju.
Tóbiás József elmondta, hogy a korábbi vezetőségi tagok közül László Ferencet és Sass Szabolcsot újraválasztották, míg az elnökhelyettes és a gazdasági alelnök személyéről később döntenek.