2011. május. 13. 22:02 MTI Utolsó frissítés: 2011. május. 13. 22:00 Itthon

Agyhártyagyulladás elleni védőoltást kapnak a vasi középiskolások

Agyhártyagyulladás elleni védőoltást kapnak a középiskolások Vas megyében; az oltóanyag már az országban van, s pénteken megkezdték a vakcina beadásának megszervezését az oktatási intézményekben - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ).

Az ÁNTSZ kiemelte: a betegség szokásos szezonális időszaka ugyan a végéhez közeledik, ám márciusban Vas megyében újabb megbetegedések fordultak elő a középfokú oktatási intézményekben tanuló diákok között, ezért úgy döntöttek, a védőoltási kampányt Vas megye minden középiskolására ki kell terjeszteni.

Tavaly július óta a százezer lakosra számított megbetegedési szám Vas megyében volt a legmagasabb, ez nyolc megbetegedést jelentett. Ezek mindegyikét a C csoportba tartozó baktérium okozta, ez azt jelenti, hogy az ilyen megbetegedések védőoltással megelőzhetők - tették hozzá.

Az Országos Tisztifőorvosi Hivatal sürgősségi közbeszerzési eljárás keretében 14 ezer adag oltóanyagot szerzett be a Vas megyében élő, a 14-18 éves korosztályhoz tartozók beoltására. A szerződést május 6-án kötötték meg. A gyártó cég, a gyógyszer-engedélyező hatóság és az ÁNTSZ szoros együttműködésének köszönhetően az oltóanyag már az országban van, s pénteken megkezdődött a védőoltás beadásának megszervezése a Vas megyei középiskolákban.

Az ÁNTSZ kitért arra: a járványos agyhártyagyulladás -, amelyet a meningococcus nevű baktérium okoz - az agyburok gennyes gyulladásával járó súlyos, életet veszélyeztető betegség. Magyarországon nem tartozik a gyakori fertőző betegségek közé, az utóbbi évtizedben évente átlagosan 40 körüli megbetegedést jelentettek, a betegség a csecsemők és a kisgyerekek körében volt a leggyakoribb. A legtöbb megbetegedés október és március között fordul elő.

Mint írták, az Országos Epidemiológiai Központ adatai szerint 2004. és 2009. július és április közötti tíz hónapjában átlagosan 31 esetet regisztráltak. Tavaly július és ez év áprilisa között viszont már 67 megbetegedésről érkezett jelentés, tehát megduplázódott a megbetegedések száma. Tavaly július 1-je óta kilenc megbetegedés végződött halállal - áll a közleményben.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajtermékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egy évnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.