2011. május. 12. 15:12 MTI Utolsó frissítés: 2011. május. 12. 15:34 Itthon

Egymillió forint értékű csigával kaptak el négy embert

Ötszáz éti csigát gyűjtött össze három férfi és egy nő, akiket lakossági bejelentés alapján fogtak el a rendőrök a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Muhi határában szerdán, majd természetkárosítás miatt eljárást indítottak ellenük - közölte a rendőrség csütörtökön.

A négy ember el akarta adni a csigákat. Az éti csiga azonban védett állat, egyedi értéke 2 ezer forint, az összegyűjtött állatok értéke így elérte az egymillió forintot - közölte Dobi Tamás, a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense. Az állatokat végül visszaengedték a természetbe.

Hirdetés
Kult Balla István, Németh Róbert 2025. január. 11. 20:00

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

Egyre több női előadó tör be a magyar popzenébe, érezhető egyfajta „girl power” a területen. Nemrég jött ki például cserihannának (polgári nevén Cseri Hannának) Hirtelen mélyül, Lenkke_-nek (Fehér Lili) pedig Törik a beton címmel új albuma, ennek apropóján nemcsak a dalokról és a csajos zenékről, hanem a Z generációról, a káromkodásról és a kommentekről is beszélgettünk.