Itthon ATV 2011. május. 11. 16:59

Gyöngyöspatára látogathat az amerikai nagykövet

Az atv.hu helyi tudósítója szerint már jártak a faluban a követségi alkalmazottak, és a tűzszerészek is megérkeztek. Az önkormányzat egyelőre nem kommentálta a híreket, de állítólag a jövő héten két ENSZ alkalmazott is a településre látogat.

Az amerikai nagykövet, Eleni Tsakopoulos Kounalakis Gyöngyöspatára látogathat pénteken - értesült az atv.hu. Bár megeshet, hogy menet közben megváltozik a "hetirendje", annyi biztos, hogy a helységet kedden elkezdték felkészíteni a magas rangú diplomata fogadására. A helyi források szerint az Egyesült Államok budapesti nagykövetségéről is megjelentek alkalmazottak Gyöngyöspatán, valamint Pintér Sándor belügyminiszter egyik titkára is a településre látogatott. Szerdán pedig tűzszerészek és biztonságtechnikai szakértők érkeztek a Mátrában fekvő faluba, hogy a szokásos eljárásoknak megfelelően ellenőrizzék a helyszínt.

Az atv.hu megkereste az ügyben a gyöngyöspatai önkormányzatot is, és azt a választ kapta, hogy a testület egyelőre nem kapott az amerikai nagykövet látogatásáról hivatalos értesítést – az ügyben nyilatkozó Matalik Ferencné pedig azt mondta, hogy a kérdésben jelenleg nem nyilatkozhat, majd csak csütörtökön. A portál megpróbálta az amerikai nagykövetséget is elérni az ügyben, de csak üzenetrögzítő válaszolt.

Az amerikai nagykövet az atv.hu szerint pénteken hosszan időzik Gyöngyöspatán, ahol ellátogat az egykori gyümölcstermő Kecskekőre, illetve a település cigánysorára is. Végezetül pedig - legalábbis a jelenlegi állás szerint - délután sajtótájékoztatót tart a településen.

Hirdetés