Itthon MTI 2011. május. 10. 12:33

Letiltotta a bíróság Geréb Ágnes előadását

A bíróság nem engedélyezte, hogy a házi őrizetben lévő Geréb Ágnes szülész-nőgyógyász előadást tartson a bábaszakmáról kedden Budapesten, a Képviselői Irodaházban – közölte Ékes Ilona fideszes politikus nyilvános képviselői meghallgatásán.

Ékes Ilona képviselői meghallgatásán - amelyet a bábaszakma aktuális kihívásai témában hirdettek meg - a tervek szerint Geréb Ágnes is előadást tartott volna, de a bíróság elutasította kérelmét, melyben a szülész-nőgyógyász a házi őrizetének felfüggesztését kérte az esemény idejére. A pulpituson lévő egyik széken Geréb szimpatizánsai egy "Free Geréb Ágnes" feliratú karszalagot helyeztek el. 

Geréb Ágnes szavait Görbicz Adria bába tolmácsolta. Előadását a bírósági döntés felolvasásával kezdte, mely szerint "Geréb Ágnes személyisége, valamint az ellene folyamatban lévő büntetőeljárásban betöltött szerepe alapján teljesen indokolatlan, hogy az ügyben szakmai előadást tartson. Továbbá ez ellentétes a kényszerintézkedés jellegével, céljával, ezért a bíróság a házi őrizet feloldása iránti kérelmét elutasítja”.

Geréb Ágnes az eseményre írt előadásában kiemelte: örülnek annak, hogy már van párbeszéd és elindult a változás, de véleménye szerint a szemléletváltozás elmaradt. Mint hozzátette, örömmel fogadta, hogy a szülésznői képzésbe beemelték az intézeten kívüli szülés tárgyát is, s kormányrendeletet alkottak az otthonszülés szabályairól. Ugyanakkor kitért arra, hogy a jogszabályalkotók bizalmatlanságára utal az: a tevékenységet erős kontroll alatt tartják azáltal, hogy lényeges leszűkítették az intézeten kívüli szülést igénybe vehető nők körét. Az előadást felolvasó Görbicz Adria a szavait azzal zárta: "szabadságot Geréb Ágnesnek és egyenlő elbírálást!"

Üresen maradt szék. Nem engedélyezték az előadást.
MTI Fotó: Kovács Tamás

A képviselői meghallgatáson Tóth Anna, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) szülésznői tagozatának vezetője arról beszélt, hogy Magyarországon a szülésznői tevékenység is erősen korlátozott. A szülésznők nagyobb önállóságot szeretnének – tette hozzá. Tóth Anna szerint a legfontosabb az lenne, hogy a normális terhesség figyelemmel kísérését, vagyis a terhesgondozást, valamint a spontán szülés levezetését egyedül, orvosi felügyelet nélkül végezhessék.

A MESZK tagozati vezetője hangsúlyozta: a szülésznők többsége azért választja ezt a pályát, mert szülést szeretne levezetni, viszont ha nem lesz lehetőség szülőszobán dolgozni, nagyarányú lesz a pályaelhagyás. Geréb Ágnest első fokon a Fővárosi Bíróság március végén két év fogházbüntetésre ítélte halált okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés, valamint maradandó fogyatékosságot okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétsége miatt. A szülész-nőgyógyászt tavaly december végén kiengedték az előzetes letartóztatásból és házi őrizetbe helyezték.

 

Hirdetés
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.