2011. május. 10. 08:59 Utolsó frissítés: 2011. május. 10. 09:14 Itthon

Bama.hu: adócsalás ügyében nyomoznak a Mecseki Erdészetnél

Adócsalás bűntett és más bűncselekmények miatt folytat nyomozást a Mecseki Erdészeti Zrt. gazdálkodásával kapcsolatban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Dél-dunántúli Regionális Bűnügyi Igazgatósága, erősítette meg a bama.hu információját Sárközi Alexandra őrnagy, a NAV bűnügyi szóvivője.

Ugyan a NAV a cég nevét nem írta le, de a bama.hu előzetesen az erdészetre kérdezett rá, az online lap értesülései ugyanis arról szóltak, hogy a Mecseki Erdészet gazdasági vezetőjét vezették el a napokban munkahelyéről az adónyomozók. A NAV Bűnügyi Igazgatóságának adatai szerint a Mecseki Erdészet fiktív okiratok felhasználásával több mint kétmilliárd forint összegben csökkentette adófizetési kötelezettségét, illetve jogosulatlanul igényelt vissza általános forgalmi adót.

Hozzátették, hogy az ügyben eddig két személy van előzetes letartóztatásban, egyikük beismerő vallomást tett. Valószínűsíthető, hogy a továbbiakban a gyanúsítottak köre bővülni fog. A bama.hu kereste Lázár Andreát, az erdészet sajtószóvivőjét, ő azonban annyit mondott csak, hogy hivatalosan azt sem tudják, pontosan milyen ügyben nyomoz a NAV. Csak azt tudják, hogy egy kollégájukat gyanúsítják valamivel, s hogy az ügyben több munkatársukat is kihallgatták.

Az internetes lap kereste Álmos Lászlót is, a NAV regionális bűnügyi igazgatóját, ám ő közölte, nem mondhat semmit az ügyről. A Dunántúli Napló értesülései szerint egyelőre csak egy baranyai szereplője van a napokban kirobbant ügynek, de elképzelhető, hogy hamarosan olyan pécsi, baranyai emberekhez is eljuthatnak, akik ma már nem dolgoznak az erdészetnél, de korábban az állami cég alkalmazásában álltak.  

Hirdetés
hvg360 Kovács Bálint, Köves Gábor, Sztojcsev Iván 2025. május. 06. 06:30

„Ott a kés a filmipar torkán” – mit kockáztat Magyarország Trump filmes büntetővámjával?

Magyarország számára is komoly fenyegetést jelent Donald Trump legújabb ötlete: százszázalékos védővámot vetne ki azokra az amerikai filmekre, amelyeket külföldön forgatnak – például Magyarországon, ahová évente több százmilliárd forintot hoznak az ilyen produkciók. Az adószakértő szerint a rendelkezés tönkretenné az iparágat, a hazai filmes produkciók egyelőre nem félnek, szakmai források szerint az is kérdéses, megvalósítható-e Trump elképzelése.